Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke szerint a törvénymódosítás számos nemzetközi szerződéssel ellentétes - írja a Népszava.

 Az ellenzék utólagos normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól az idén nyáron hatályba lépett társadalombiztosítási törvénymódosítás ügyében, mivel azt embertelennek és igazságtalannak tartja – mondta Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő hétfőn, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus kiemelte, a kormány kezdeményezésére tavaly elfogadott változtatás lehetővé teszi, hogy kiszámlázzák a sürgősségi egészségügyi ellátást azoknak, akik hat hónapon keresztül nem tudják fizetni társadalombiztosítási járulékukat. Korózs Lajos aláhúzta, 

a törvénymódosítás egyszerre sérti az emberi méltóság és a szolidaritás elvét, valamint a szociális biztonsághoz és az egészségügyi ellátáshoz való jogot, és így ellentétes az alaptörvény több pontjával, az Alkotmánybíróság korábbi döntéseivel, valamint számos nemzetközi szerződéssel.

– A kormány ezen lépésével emberek százai, ezrei kerülnek életveszélybe – fogalmazott a képviselő, aki szociáldemokrata politikusként elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam csak annak segít, aki meg tudja fizetni a szolgáltatásokat.

A NAV tájékoztatása alapján ha egy belföldi magánszemély nem biztosított, és más jogcímen sem jogosult egészségügyi szolgáltatásra, akkor egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ennek díja 2020-ban havi 7710, illetve napi 257 forint volt, jövőre pedig havi 8 ezer forintra, illetve napi 270 forintra emelkedik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szeptemberben tiltakozott a szigorítás ellen. Követelték, hogy a kormány vonja vissza a tb-rendeletet, és elfogadhatatlannak nevezték a sürgősségi ellátás, az életmentés kifizettetését a tb-hátralékosokkal.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!