A szakszervezetek szerint kötelező, a munkaadók szerint csak adható juttatás lesz az otthonról dolgozóknak a rezsiátalány – írja a Népszava.

 Nem egyértelmű, hogy kötelező vagy csak egy adható támogatás lenne-e a „home office-ban” dolgozók számára a kormány által bevezetni tervezett, a munkáltatók által fizetendő rezsiátalány.

A munkaadói és a munkavállalói oldal eltérően értelmezi az eddig elhangzott kormányzati nyilatkozatokat. Leírt tervezetet pedig sem a távmunka egyre időszerűbb újraszabályozásáról, sem a szeptember közepére ígért gazdasági csomagról nem kaptak. Hétfőn Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár azt mondta az InfoRádióban: „Ha valaki távmunkában dolgozik, a fölmerülő költségeket nyilvánvalóan a munkaadónak kell állnia. Itt egy átalányban tudnak megállapodni a felek, úgy tűnik. Ez a mindenkori minimálbér 10 százalékáig terjedhet” – fogalmazott.  A kormány azonban legutóbb több mint egy hónapja egyeztetett a távmunka szabályozásáról a munkáltatói és munkavállalói szervezetekkel.

 A múlt héten ülésezett ugyan a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), ám az otthoni munkavégzés nem volt napirenden

– tudtuk meg Kordás Lászlótól, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökétől. Szerinte a korábbi egyeztetések alapján a rezsiátalány egy kötelező juttatás lenne, amit a munkáltatónak otthoni munkavégzés esetén minden esetben meg kellene fizetnie, csak a konkrét összeget illetően lenne mozgástér. A rezsihozzájárulás a minimálbér 10 százalékáig lenne adómentes, ez jelenleg 16 100 forintot jelent. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke viszont úgy fogalmazott érdeklődésünkre: ha a rezsihozzájárulás egy kötelező juttatás lenne, akkor onnantól a „home officenak” vége. A rezsiátalány  csak egy lehetőség arra, hogy a munkáltató adómentesen hozzájáruljon az otthonról dolgozók költségeihez, egy adómentességet biztosító keret, ami mentén meg lehet állapodni – magyarázta.

A konkrét összeg azonban szerinte lehet akár 0 forint is, hiszen nem minden munkavállalónak keletkeznek pluszköltségei az otthoni munkavégzés miatt.

Azt ugyanakkor Rolek Ferenc és Kordás László is hangsúlyozta: konkrét jogszabálytervezetet még nem láttak. Az sem világos, mit tervez a kormány azokkal a dolgozókkal, akik számára nem járható út a távmunka. A rövidített munkaidőben dolgozók bértámogatási igényeiből jól látszik, hogy a home office nem megoldás a feldolgozóiparban, a kereskedelemben vagy a turizmusban: az alig több mint 200 ezer munkavállalóra vonatkozó kérelmek háromnegyede ezekről a területekről érkezett. A magyarosított Kurzarbeit program ugyanakkor a nyárral együtt véget ért.

Az utolsó igényeket augusztus 31-ig lehetett beadni, hiába kérték mind a munkáltatói szervezetek, mind a szakszervezetek, hogy hosszabbítsa meg a programot a kormány. Arról sem tudni sokat, mit tartalmaz majd az Orbán Viktor által szeptember közepére ígért gazdaságélénkítő csomag: erről a VKF múlt heti ülésén sem kaptak tájékoztatást a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek. Eközben a koronavírus gyorsuló terjedése miatt egyre több dolgozó kerül hatósági karanténba például külföldi út, vagy koronavírusos személlyel való érintkezés miatt. A hatályos szabályozás miatt ezekben az esetekben a munkavállalók könnyen kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy sem bérre, sem egyéb ellátásra nem jogosultak. Egyre több iskolában rendelnek el rendkívüli tanítási szünetet is.

Ekkor a szülőknek úgy kell megoldaniuk a felügyeletet, hogy a fizetett szabadságuk a tavaszi kényszerleállások és a nyár miatt már rég elfogyott. Táppénz pedig csak akkor jár, ha a gyerek beteg. A szakszervezetek ezért is szeretnék régóta elérni, hogy az iskolabezárások idejére is járjon a táppénz. Ám eddig ez a javaslat is süket fülekre talált.    

Mikor jár táppénz?

Ha a munkavállaló a karantén alatt nem tud otthonról dolgozni, és a szabadsága is elfogyott, egyedi megállapodás alapján mentesülhet a munkavégzés alól. Ám munkabér ezen időszakra nem jár, és táppénz sem minden esetben – derül ki a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértőnek összefoglalójából. Ha külföldről történő hazatérés utáni hatósági karanténról van szó, akkor se munkabér, se táppénz nem jár - sőt, az orvosi ellátásra való jogosultság is csak akkor marad meg, ha a dolgozó kifizeti az egészségügyi szolgáltatási járadék havi 7710 forintos összegét. Ha viszont a munkavállaló fertőzött személlyel való érintkezés miatt kerül karanténba, akkor jár a táppénz, betegszabadság viszont nem. A legtöbb iskola pandémiás intézkedése előírja, hogy a gyerek a legkisebb tünet megjelenése esetén sem mehet iskolába 10-14 napig. Ekkor a szülő otthon maradhat a gyermekkel, de nem jár neki bér, és gyermekápolási táppénz is csak akkor, ha az orvos is betegnek nyilvánítja a gyereket. Ha azonban a házi orvos szerint a gyermek nem beteg, de az iskolai protokoll szerint nem térhet vissza közösségbe, vagy a gyermek 12 évesnél idősebb, akkor a szülő sem nyilvánítható keresőképtelenné, azaz nem jár táppénz sem.   

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!