A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, a koronavírus-járványban nyert tapasztalatok alapján a távmunka számos területen bevált és egyaránt előnyös a munkaadók és a foglalkoztatottak számára. Mivel e megoldás segíti a munkahelyek védelmét, és hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, széles körű egyeztetések kezdődtek a gazdaság szereplőivel a távmunka szabályainak módosításáról, a törvényi szintű változtatások már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek – olvasható a Portfolio cikkében.

 Bodó Sándor elmondta, a technika fejlődésének köszönhetően egyre népszerűbbé váltak a nem hagyományos foglalkoztatási formák, amelyek jelentősége a vírushelyzet idején hatványozottan megnőtt. A jogszabályi környezetnek igazodnia kell a gazdasági, társadalmi kihívásokhoz és a munkaerőpiac változásaihoz, a távmunka szabályozása a foglalkoztatás növelése érdekében is időszerűvé vált.

A tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése, a munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése, ami mindkét fél érdekeinek érvényesítését segítheti

- közölte az ITM. A munkavégzés helye a munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon választhatóvá válna.

A későbbiekben a távmunka akár részlegesen, a felek megállapodása szerint a munkanapok egy részében is megvalósulhatna - írja az ITM. A szabályozás lehetőséget biztosítana arra, hogy a munkáltató távmunkavégzés esetén hozzájáruljon a munkavállaló költségeihez, a szükséges eszközök beszerzéséhez, akár kedvezményes adózási feltételek mellett. A cégeknek a tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve érdemes a távmunka mellett dönteniük, amennyiben ez nem jelent gátat a munkavállalónak feladatai elvégzésében. A kormány elkötelezett a munkahelyek megtartása mellett, amelyet az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas munkajogi szabályozással is kész támogatni - zárul a közlemény.

Forrás: Portfolio

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!