A Magyar Orvosi Kamara elindította az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését – írja a Népszava.

 Az orvosok bérének rendezését és az egészségügyi rendszer struktúraváltását sürgeti a mintegy 48 000 magyar orvos érdekképviseletét ellátó Magyar Orvosi Kamara – közölte a szervezet.

A MOK a tagság döntése alapján elindította az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését, és arra kérik az orvosokat, hogy mondjanak nemet a kötelező munkaóráikon felüli, szabadidejük terhére végzett többletmunkára.

Céljuk, hogy a mostani, „önkizsákmányolásra épülő rendszert” egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel. Hangsúlyozták, hogy ennek első lépése a bérek rendezése. A kamara elnöksége bízik abban, hogy a gyűjtési időszak alatt megállapodás születik az egészségügyi bérrendezéséről, és így a felmondások élesítése elkerülhetővé válik. A MOK Országos Küldöttgyűlése 2019 novemberében felhatalmazást adott a MOK elnökségének az úgynevezett önként vállalt többletmunka-szerződések felmondásának megszervezésére. Közlésük szerint mivel a kormány által benyújtott 2021-es költségvetés-tervezet nem tartalmazza az egészségügyi dolgozók pályán- és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét, 2020 májusában a MOK Területi Szervezeteinek Tanácsa határozatában megerősítette a korábbi felhatalmazást. Ennek értelmében megkezdik az önként vállalt többletmunka-szerződés felmondásáról szóló nyilatkozatok gyűjtését és letétbe helyezését. Megjegyezték, hogy az önként vállalt többletmunka egy, az egészségügyre jellemző kuriózum.

Csak nevében önkéntes, valójában egy munkajogi kényszermegoldás annak érdekében, hogy az alulfinanszírozottság és az egyre kritikusabb orvoshiány ellenére is biztosítható legyen az ügyeleti ellátás. Ezt a többletmunkát az orvosok önmagukat kizsigerelve, a pihenés, feltöltődés és a családdal töltött idő kárára végzik

– hangsúlyozták a közleményben.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon egy kezdő orvos – a gyorséttermi dolgozókéval azonos – 900 forintos nettó alap órabért, egy szakorvos pedig – a szakmunkás bérektől is elmaradó – 1700 forintos nettó alap órabért visz haza közalkalmazottként.

Mindeközben a kamara adatai szerint az orvosok körében a 60-70 órás munkahetek általánosnak mondhatók.

A Magyar Orvosi Kamara 2020. 06. 19-én kezdi meg az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését. A csatlakozás önkéntes, az orvosok jogi és technikai kérdéseikkel a Kamara elnökségéhez fordulhatnak, a folyamatról pedig a www.mok.hu/tobbletmunka oldalon tájékozódhatnak.  A felmondások élesítésére a bértárgyalások és a kormányzati lépések függvényében kerülhet majd sor, de az elnökség bízik abban, hogy a tárgyalások az orvosok számára megfelelő megoldással zárulnak.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!