A korhatár előtti nyugdíjak 2011. december 31-ével megszűntek, miután egy évvel korábban, 2010. december 31-ével már bevezették a nők kedvezményes nyugdíját. Azóta búvópatakként bukkan föl a közbeszédben, hogy a férfiak részére is lehetővé kellene tenni ezt a kedvezményes nyugdíjazási lehetőséget, hiszen a férfiak semmilyen módon nem tudnak az emelkedő nyugdíjkorhatáruk betöltése előtt nyugdíjat kérni (2011-ben a nyugdíjkorhatár 62 év volt, idén már 64 és fél év, 2022-től pedig 65 évre emelkedik). Bevezethető lenne-e a férfiak kedvezményes nyugdíja a nők kedvezményes nyugdíja mintájára? Dr. Farkas András nyugdíjguru cikke a Portfolion.

Idegen test a rendszerben

Már a nők kedvezményes nyugdíja is idegen test az öregségi nyugdíj folyó finanszírozású rendszerében, hiszen még aktív korú - a nyugdíjkorhatárukat be nem töltött - hölgyeket átlagosan három évvel a korhatáruk betöltése előtt átsorol a potenciális járulékfizetők köréből a biztos járadékosok körébe, vagyis azonnal csökkenti a járulékbevételeket, miközben nagyon hosszú ideig növeli a nyugdíjkiadásokat, mégpedig úgy, hogy emiatt nem "bünteti", hanem teljes - levonás nélküli - nyugdíjat biztosít a nőknek. (Minden más nyugdíjrendszerben a korhatár előtt igénybe vehető nyugdíjak összegét levonás terheli.)

Ha a férfiaknak is lehetővé válna a korhatár betöltése előtti nyugdíjigénylés ugyanolyan vagy hasonló feltételekkel, mint a hölgyek esetében, akkor borulna a nyugdíjkassza, hiszen minden évben több száz milliárd forintos plusz költség jelenne meg - fedezet nélkül.

Persze ismét bevezethető lenne a korhatár előtti nyugdíjak rendszere - a férfiak számára is -, de ennek ára az lenne, hogy minden korhatár előtti nyugdíj összegét évi 3-6% nagyságrendben levonás (málusz) terhelné mindvégig, tehát a korhatár betöltését követően is. A levonás mértéke attól függene, hogy a korhatár előtt hány évvel igényelné valaki a nyugellátását. Ezzel a nyugdíjkassza említett dupla terhelését kellene ellensúlyozni, hiszen a korhatár előtti nyugdíjas egyrészt rövidebb ideig fizeti a nyugdíjjárulékot (és így összességében csökkenti a nyugdíjkassza bevételét), másrészt hosszabb ideig veszi igénybe a nyugellátást (és így összességében növeli a nyugdíjkassza kiadását).

A korhatár előtti nyugdíjak rendszerében viszont a nők jelenleg teljes, levonás nélküli (és ezzel a világon egyedülálló) kedvezményes nyugdíja összegét is meg kellene terhelni ugyanilyen megfontolások alapján málusszal, ami biztosan nem lenne népszerű az érintett több, mint másfélszázezer nő körében, nem is beszélve az évente átlagosan 30 ezer további nyugdíjigénylő hölgyről. (Az adott évben nyugdíjat igénylő hölgyek közel kétharmada a kedvezményes nyugdíjat igényli!)

Korhatáruk betöltése előtt a nők kedvezményes nyugdíjában jelenleg 160 ezer nő részesül - vagyis az összesen egymillió 291 ezer nyugdíjas hölgy közel 12,5%-a -, akik nyugdíjára a teljes 2020. évi nyugdíjkasszából a nyugdíjak kifizetésére rendelkezésre álló 2.887 milliárd forint 10%-át, 286 milliárd forintot fordítanak (ez az arány az utóbbi években 6%-ról nőtt 10%-ra!). A kedvezményes nyugdíjat 160 ezernél sokkal több hölgy - eddig több, mint 300 ezer - vette már igénybe, de amint az érintett nyugdíjas betölti a nyugdíjkorhatárát, a statisztika átsorolja korbetöltött öregségi nyugdíjassá.

A kedvezményes nyugdíj összege jelenleg átlagosan 133 ezer forint, ami hétezer forinttal marad el az öregségi nyugdíj átlagosan 140 ezer forintos összegétől, de 19 ezer forinttal kevesebb, mint a férfiak átlagos öregségi nyugdíja.  Annak ellenére, hogy a kedvezményes nyugdíjat - a minimum 40 évi jogosító idő követelménye miatt - átlagosan kicsivel több, mint 41 év szolgálati idő alapján számítják. (Ezzel szemben a nyugdíjkorhatár betöltésével igényelt nyugdíjak számítása során még a férfiaknál is csak 39,6 év, a nőknél 38,2 év a szolgálati idő átlagos hossza.)

Mindezek következtében nem alaptalan a kedvezményes nyugdíjat az elkövetkező években igényelni kívánó hölgyek aggodalma abban a tekintetben, hogy marad-e ez a lehetőség a nyugdíjrendszerben, s ha igen, nem szigorodnak-e a feltételei.

Egy feltételnek minden bizonnyal szigorodnia kellene, még ha más nem is változna, ez  pedig a jogosító idő hossza. A legalább 40 évi jogosító idő követelménye ugyanis 2010 óta nem változott, miközben az öregségi nyugdíjkorhatár 62 évről 64 és fél évre nőtt, 2022-től pedig beáll 65 évre. Ezt a három éves növekedést a jogosító idő hosszának is nyilván tükröznie kellene. Az érintett hölgyek reménykedhetnek abban, hogy erre 2022 előtt nem kerül sor.

Bús férfiak panasza

Nyilvánvaló, hogy a férfiak átlagosan magasabb keresete még egy-két évvel rövidebb szolgálati idő esetén is magasabb nyugdíjat eredményez, viszont figyelembe kell venni azt a szomorú körülményt is, hogy e kicsivel magasabb nyugdíjukat a férfiak átlagosan négy évvel (48 hónappal) rövidebb ideig élvezhetik, miután a nyugdíjkorhatár betöltésével várható további élettartam ennyivel rövidebb a férfiaknál, mint a nőknél.

Ennek egyik következménye, hogy mindazon özvegyi nyugdíjasok körében, akik főellátásként kapják az özvegyi nyugdíjukat, 94% a hölgyek aránya. Egy másik következménye, hogy azon maroknyi férfi özvegyi nyugdíjának összege, aki ezt a hozzátartozói nyugellátást főellátásként kapja, kevesebb, mint a fele a nőket illető özvegyi nyugdíj átlagos összegének (ami közel 79 ezer forint/hó). Az özvegyi nyugdíj összege ugyanis egyebek között attól függ, hogy az elhunyt házastársat mekkora összegű öregségi nyugdíj illette (volna) meg, mert annak százalékában határozzák meg az özvegyi nyugdíj összegét. Miután átlagosan a férfiak keresete magasabb, a nők özvegyi nyugdíjának összege is magasabb lesz, ellenben az özvegy férfiak a kevesebbet kereső elhunyt feleségüket illető alacsonyabb nyugdíjból számított özvegyi nyugdíjra számíthatnak csak.

Pozitív diszkrimináció

A nők kedvezményes nyugdíjának bevezetését Magyarország Alaptörvénye XIX. cikke (4) bekezdésének záró mondata tette lehetővé, amely szerint "Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja." A nemek egyenjogúságának általános követelményét tiszteletben tartva az Alaptörvény tehát a nők fokozott védelmének szükségességére hivatkozva pozitív diszkrimináció alkalmazását teszi lehetővé. 

A nők kedvezményes nyugdíjával a jogalkotó a nők gyermeknevelésben betöltött pótolhatatlan - de a nyugdíjjogosultságok szerzése terén nem kellően honorált - szerepét kívánta  elismerni.

Ha e pozitív diszkrimináció miatt a korhatár előtti nyugdíjra vágyó férfiak nem hivatkozhatnak a nemek közötti egyenlőségre, akkor milyen más indokokat lelhetnek?

Ma a kétmilliónál néhány tízezerrel több öregségi nyugdíjas mindössze 38%-a (740 ezer fő) férfi, vagyis a nyugdíjasok 62%-a nő. Ennek oka szomorúan egyszerű: a férfiak várható élettartama jelentősen rövidebb, mint a nőké. Ilyen esetben nem a születéskor várható élettartamot kell figyelembe venni (ami jelenleg a nőknél 78,5 év, a férfiaknál 70,9 év), hanem a nyugdíjkorhatár betöltése környékén várható további élettartamot (ez jelenleg például a 62 éves kor betöltése esetén a nőknél 20,8 év, a férfiaknál 16,6 év).

A férfiak joggal vethetik föl, hogy a nyugdíjrendszer fenntartásához összességében magasabb összeggel járultak hozzá életük során, mint a hölgyek - átlagosan hosszabb keresőtevékenységgel szerzett szolgálati idejük van és e hosszabb idő alatt átlagosan 16%-kal magasabb kereset után fizettek nyugdíjjárulékot -, a nyugdíjrendszer áldásait mégis sokkal rövidebb ideig élvezhetik, mint a nők.

Az egységes nyugdíjkorhatár a férfiak számára így súlyos hátrányt okoz. A nemek közötti eltérő élettartamokat még élesebben világítja meg, hogy a 2011. évi népszámlálási adatok szerint Magyarországon összesen 974 ezer özvegy él, akik közül 822 ezer a hölgy és mindössze 152 ezer a férfi. Vagyis a férfiak nem csak a saját jogú, hanem a hozzátartozói nyugellátások terén is súlyos hátrányt szenvednek, mivel egyszerűen nem élnek elég hosszú ideig ahhoz, hogy az általuk befizetett járulékokkal egyensúlyba kerülhessen az őket illető járadékok mértéke.

Emiatt viszont sérül a rendszerszintű méltányosság azon alapelve, amely szerint a nyugdíjrendszer működtetése során arra kell törekedni, hogy az adott személy által befizetett járulékok és a részére később kifizetett járadékok (vagyis nyugdíjak) összege egyensúlyban legyen (ez az egyenértékűség elve).

Védetlen férfiak

A nyugdíjrendszer persze nem vizsgálható a többi nagy állami újraelosztó rendszertől függetlenül, mivel ugyanannak a társadalomnak kell fenntartania a nyugdíjrendszer mellett (egyebek között) az egészségügyi és a szociális ellátó rendszereket is.

A férfiak súlyos sérelmeket szenvedtek az egészségügyi (2011) és a szociális (2015) ellátó rendszereket gyökerestől felforgató átalakítások következtében.

Mindenekelőtt megszűnt a rokkantsági nyugdíj jogintézménye, és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai saját jogú nyugdíj helyett egészségbiztosítási pénzbeli ellátássá alakultak. Ennek következtében az elmúlt hat évben a nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított rokkantsági ellátások összege és az ellátottak száma egyaránt a harmadára zuhant (a 870 ezer korhatár előtti rokkantnyugdíjas helyett 2019-ben 229 ezer korhatár előtti rokkantsági ellátottat tartott nyilván a statisztika -  sokan persze öregségi nyugdíjassá váltak időközben, de ez érdemben nem enyhíti az átalakulás drámai mértékét).

Azt a döntést, hogy az öregségi nyugellátás rendszeréről le kell választani a rokkantsági (és különösen a rehabilitációs) ellátásokat, csak üdvözölni lehet. A végrehajtás módja és az ellátások visszanyesése következtében viszont a fürdővízzel együtt sokszor a gyereket is sikerült kiönteni. Ennek a legfőbb kárvallottjai a férfiak, mert a rokkantsági nyugdíjasok körében ők alkották a többséget. Őket ráadásul fokozottan szeretnék visszaterelni a munka világába - ma ez a rehabilitáció elsődleges célja -, aminek többségükben képtelenek megfelelni, így rövid időn belül kieshetnek még ebből az elszegényített ellátási körből is, miközben még mindig sok évük van hátra a nyugdíjkorhatáruk betöltéséig. Számukra megváltás lenne, ha kedvezményes nyugdíjat igényelhetnének - még ha csak pszichológiai értelemben is, mert a férfi rokkantsági nyugdíjasok körében (utoljára 2011-ben lehetett ilyen adatot mérni) a megszerzett átlagos szolgálati idő mindössze 29 év volt, így várhatóan a megváltozott munkaképességű férfiak közül kevesen élhetnének egy mondjuk 40-43 évi szolgálati időhöz kötött kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel.

A férfiakat még direktebben érintette a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése, különösen az egészségre ártalmas munkakörben dolgozók korkedvezményének megszüntetése. Csak 2014 végéig lehetett korkedvezményre jogosító időt szerezni, azóta semmilyen módon nem kompenzálják a rendkívüli munkakörülményeket. (A nőknek sem, de ők legalább élhetnek a kedvezményes nyugdíj lehetőségével.) Az érintett férfiak - buszsofőrtól vájáron át radiológusig - azt nehezményezik, egyébként teljes joggal, hogy a szervezetüket az átlagosnál sokkal jobban igénybe vevő munkát végezve sem mehetnek el korábban nyugdíjba. Különösen érthetetlenné teszi számukra a korkedvezmény megszüntetését az a tény, hogy ez nem került az államnak egy fillérjébe sem, hiszen a munkáltatóknak kellett megfizetniük a korkedvezmény árát egy külön járulék formájában. (A 2014. december 31-éig megszerzett korkedvezményt egyébként időkorlát nélkül lehet érvényesíteni, de nem nyugdíjat, hanem korhatár előtti ellátást lehet igényelni annak alapján. 2015. januárjától viszont semmilyen lehetőség nincs az ilyen szervezetet elnyűvő vagy egyenesen életveszélyes munkakörökben dolgozók kompenzálására.) Az EU régóta rágódik valami irányelven e tekintetben, de az európai istenek malmai oly lassan őrölnek, hogy állni látszanak inkább.

A szolgálati nyugdíj megszüntetése szintén az (egyenruhás) férfiak húsába mart elsősorban, s a nyugdíj helyébe lépett szolgálati járandóságot terhelő 15%-os levonás és a rájuk is vonatkozó általános nyugdíjkorhatár lassan múló sokkját nyilván segíthetné kiheverni a kedvezményes öregségi nyugdíj igénylésének lehetősége.

Ha a társadalmi ranglétrán lefelé lépdelünk, hamarosan beleütközünk a szociális ellátó rendszerre szoruló milliós tömegbe. Itt igazán húsbavágó megszorítások történtek. A lényegi hatásköröket az önkormányzatoktól elvéve áttelepítették a járási hivatalokhoz. A korábbi szociális segélyezés megszűnt, helyette bevezették a foglalkoztatást helyettesítő támogatást (mielőtt összefutna valaki szájában az irigykedő nyál, ennek összege a minimális nyugdíj összegének 80%-a, azaz idén 22.800 Ft havonta és még ehhez is annyi feltételnek kell megfelelni, hogy jogász legyen a talpán - nemhogy támogatott -, aki kiigazodik a rendelkezések elvadult dzsungelében), illetőleg a munkavégzésre végképp nem alkalmas személyek esetében az egészségkárosodási támogatást (ennek összege a család jövedelmétől függ, de maximum a nettó közfoglalkoztatási bér 90%-a lehet, azaz 48.795 forint/hó). Ezeket a támogatásokat többségükben megint csak férfiak igénylik, akik abban az esetben, ha nem felelnek meg ezek feltételeinek, már csak az önkormányzatok jóindulatában reménykedhetnek. Az önkormányzatoknál viszont csak  a települési támogatás lehetősége maradt - központi források nélkül.

Vagyis az a férfi, aki kiesik a munkaerőpiacról, kiesik a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátási körből, kiesik az aktív korúak ellátási köréből, kiesik a települési támogatási körből - az reményvesztetten bolyong az emelkedő nyugdíjkorhatára betöltéséig (ha kibírja addig) a senki földjén. Számukra is új reményt adhatna a férfiak kedvezményes nyugdíja (esélyt viszont nemigen, hiszen ha 40 vagy több év munkaviszonyhoz kötnék a kedvezmény lehetőségét, akkor a társadalom súlyosan és többszörösen deprivált rétegeinek férfi tagjai közül csak nagyon kevesen felelnének meg e feltételnek - bár közülük is sokakat ösztönözhetne érdemi keresőtevékenység folytatására a korai nyugdíjazás lehetősége).

És mégis miért nem okos ötlet a férfiak kedvezményes nyugdíjának követelése?

Érdemes a válaszhoz megszámolni, hány férfit érinthetne ez a lehetőség. Ha a 40 évi munkaviszonyhoz kötnénk a kedvezményes nyugdíj igénylését, és a beszámítható szolgálati idők közül ugyanazokat a tartamokat vennénk ki, mint amelyek a nők kedvezményes nyugdíjához sem számíthatók be (tanulmányi idők, munkanélküli ellátások folyósításának ideje, nagykorú hozzátartozó ápolásának ideje, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátások folyósításának ideje, stb.), viszont beszámítanánk a sorkatonaság idejét, akkor a legkorábban egy olyan férfi élhetne a lehetőséggel, aki csak az elemi iskolát végezte el, utána rögtön dolgozni kezdett és a sorkatonai szolgálatán kívül nem is szakította meg a munkaviszonyát egy pillanatra sem. Ilyen férfiak az 1957-1962 között született évjáratok összesen 325 ezer tagja között lehetnek sokan (az 1956-ban születettek már kiesnek, hiszen idén és 2021-ben egyébként is nyugdíjba mehetnek).  A lehetőség valószínűleg száz-százötvenezer férfira terjedhetne ki.

Mi történne, ha 100-150 ezer férfit (igazi vagy potenciális járulékfizetőt) kivonnánk az aktív korúak köréből és áthelyeznénk a nyugellátottak körébe? A bevételi oldal gyarapítása helyett a kiadási oldal növekedne. Ha a nők esetében ez a nyugdíjkassza 8%-át használja föl, a férfiak esetében (az átlagosan 16%-kal magasabb nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelmüket számítva) a kedvezményes nyugdíj legalább 9-10%-ba kerülne. Vagyis a férfiak kedvezményes nyugdíja megnövelné a nyugdíjbiztosítási alap kiadásait legalább 9-10 %-kal, azaz 300 milliárd forintos nagyságrendben - miközben csökkentené a járulékbefizetési oldalt valamivel kisebb százalékos mértékben (mert sok férfi nyilván nem aktív járulékfizetőként igényelné a nyugdíját).

Megengedhető-e egy olyan átalakítás, amely a demográfiai, a foglalkoztatási, a kivándorlási folyamatok egyre erőteljesebb hatásai miatt évről-évre súlyosbodó bevételi kihívásokkal küszködő nyugdíjkassza terhelését ilyen mértékben növeli?  Persze, de csak akkor, ha belenyugszunk a következményébe, amely nem lehet más, mint egyrészt az összes meglévő korhatár előtti nyugdíj - jelenleg csak a nők kedvezményes nyugdíja ilyen - összegének, másrészt a korhatár betöltése előtt igényelhetővé tett összes új nyugdíj összegének a korhatár előtti évek számától függő és élethosszig tartó levonással történő terhelése.

Kitekintés

A korhatár előtti nyugdíjak 2011-ig fennállt rendszere tapasztalatainak elemzése mellett sok tanulsággal szolgálhat az európai nyugdíjrendszerek áttekintése is.

Ausztriában legkorábban a 62 éves életkor betöltésével, a korhatár betöltése előtt 3 évvel lehet kérni a nyugdíjat, ez esetben viszont annyiszor 5,1%-kal csökken a nyugdíj összege, ahány évvel korábban kérték. Ha két évvel korábban, akkor 10,2% a levonás, ha 3 évvel korábban, akkor 15,3% a levonás. (A férfiak számára áll nyitva ez a lehetőség, mivel a nők már 60 éves koruktól nyugdíjba mehetnek - bár nem sokáig, mert 2024-től évente hat hónappal a nők nyugdíjkorhatára is 65 évre fog emelkedni, így hamarosan a nőket is érinti majd ez a korhatár előtti nyugdíj.)

Németországban - ahol 2020-ban 65 év 9 hónapra emelkedett az általános nyugdíjkorhatár - legkorábban a 63. életév betöltésétől igényelhető korhatár előtti nyugdíj, amelyet havi 0,3% levonás terhel. Idén a levonás maximális mértéke a 65 év 9 hónapos korhatár és a 63 év belépési küszöb közötti 33 hónapra vetítve 9,9%.

Svédországban nem ismerik a korhatár előtti nyugdíj jogintézményét, viszont a svéd rendszerben az állami nyugdíj fő komponense, a bevételi nyugdíj már 61 éves kortól igénybe vehető (a másik komponens, a befektetési nyugdíj csak 65 éves kortól). Viszont minél korábban igényli valaki az állami nyugdíját, annál magasabb lesz a számításhoz használt, a várható további élettartam hosszától függő életjáradék-osztó, amellyel kiszámítják a nyugdíj összegét, vagyis annál kisebb összegű lesz a nyugdíj, minél korábban igényli valaki.

Hosszan folytatható a sor, lényegében minden európai nyugdíjrendszer ismeri a korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségét. Ahogyan a magyar rendszer is ismerte - és talán újra ismerni fogja.

Forrás: Portfolio

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ