Megtagadták tőle a végkielégítést, mert nem akart honvédelmi dolgozó lenni. Ebből lett a per – olvasható a HVG oldalán.

Munkaügyi pert nyert korábbi munkahelye, a Honvédkórház egyik intézete ellen egy diplomás ápolónő. A Magyar Helsinki Bizottság által képviselt ötgyermekes édesanya a civil jogvédők szerint tíz éven át dolgozott a Honvédkórházban közalkalmazottként.

Foglalkoztatása idén januárban szűnt meg, mert nem volt hajlandó honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt létesíteni.

Ahogy a hvg.hu korábban megírta: a kórház dolgozóinak egy része idén év elején ellenérzésekkel fogadta, hogy honvédségi állományba akarják venni őket. 

Az ápolónő azt kérte a bíróságtól, hogy a kórház fizesse ki neki az elmaradt végkielégítését. A nem jogerős ítélet most erre kötelezi a Honvédkórházat.

A Helsinki emlékeztetett: az Országgyűlés tavalyi utolsó, viharosra sikeredett ülésén elfogadta a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, melynek az lett a következménye, hogy a honvédségnél, így a Honvédkórházban és tagintézményeiben is megszűnt annak a lehetősége, hogy valaki „civil” közalkalmazottként dolgozzon tovább.

A közalkalmazotti dolgozóknak csak néhány napjuk volt arra, hogy eldönthessék, vállalják-e az új feltételeket. Bár az ígéretek szerint honvédelmi alkalmazottként valamivel több pénzre számíthattak, mint korábban, de az új jogviszony szigorúan korlátozza véleménynyilvánítási szabadságukat (a főnöki utasítást nem bírálhatják, párt nevében és érdekében nem vállalhatnak közszereplést), és gyülekezési jogukat is. Sőt, még külföldi utazásaikat is be kell jelenteniük a főnöküknek.

A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele nem katona, hanem betegek gyógyításával foglalkozó ápolónő. Ezért nem fogadta el a jogviszony megváltoztatását, és nem írta alá az elé tolt nyilatkozatot.

Azok, akik ugyanígy tettek, nem kaptak végkielégítést a ledolgozott évek után.

A változásokról szóló minisztériumi tájékoztatóban az szerepelt, hogy ha valaki nem „választja” az új, egyetlen lehetséges honvédelmi alkalmazotti jogállást, akkor foglalkoztatása a „törvény erejénél fogva” megszűnik, és hogy ilyen esetben végkielégítés meg felmentési időre járó pénz nem jár.

Csakhogy – mint ezt hétfőn a bíróság is megállapította – valójában a törvény egyetlen szóval sem mondja, hogy ilyen esetben annak erejénél fogva szűnne meg a jogviszony, és ne járna végkielégítés. Sőt, hasonló átalakításra – vagyis civil munkaviszonyból egyfajta közszolgálati jogviszonyra való módosításra – sok más területen sor került a kormányzati igazgatástól a rendőrségig, és mindenhol járt végkielégítés.

Aligha kérdéses, az évtizedes munkavégzés után egyébként is méltánytalan az államtól, hogy nem adott végkielégítést az ápolónak – véli a Magyar Helsinki Bizottság.

Tízévnyi, fizikailag és lelkileg is nehéz közalkalmazotti munka után kötelezően háromhavi illetménynek megfelelő végkielégítés dukál. Sok mindent elárul az egészségügyi bérekről, hogy ez ügyfelünk esetében nagyjából 1,1 millió forintot jelent. Mi ezt kértük a bíróságtól, és mindent elmond a munkaadó álláspontjának tarthatatlanságáról, hogy a tárgyalás csak negyedórát tartott

– nyilatkozta Tóth Balázs, az ápolónő ügyvédje.

A Magyar Helsinki Bizottság a fenti ügyön kívül igény esetén ingyenes jogi segítséget, kapacitástól függően ügyvédi képviseletet is nyújt minden olyan volt honvédségnél dolgozott közalkalmazottnak, aki nem írta alá az új viszonyról szóló jognyilatkozatot, és ezért elesett a neki járó végkielégítéstől. A helyzet ugyanis a civil jogvédők szerint

törvénysértő, a többi jogviszonyhoz képest diszkriminatív és méltánytalan minden olyan munkavállalóval, aki azért vesztette el korábbi munkáját, mert az alapjogainak egyoldalú korlátozását nem fogadta el.

Nincs az rendben, hogy tisztességesen dolgozó emberek nem kapnak végkielégítést évtizednyi vagy hosszabb idő után sem – tette hozzá a Helsinki.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!