Mit tehet egy pedagógus, ha diákjai rátámadnak vagy erőszakoskodnak vele az órán? A szabályokról Dr. Selmeciné dr. Csordás Máriát, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosát kérdezte az eduline.hu.

Egy a napokban közzétett felvételen az látszik, hogy a tanár és egyik diákja konfliktusába még két tanuló beszáll, majd meglökik a férfit, aki a falnak esik. Hiába próbálja rendre utasítani a gyerekeket, a vitának csak a kicsengetés vet véget. Az esetről és a szabályokról Dr. Selmeciné dr. Csordás Máriát, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosát kérdeztük.

A pedagógusok a büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személynek számítanak, tehát olyan súlyú a kárukra elkövetett fizikai vagy bármilyen más erőszak, mintha valaki például egy közfeladatát ellátó rendőrre támadna

- mondta el az Eduline-nak a PSZ vezető jogtanácsosa.

A pedagógusok azonban tehetetlenek egy ilyen helyzetben, ugyanis semmit nem csinálhatnak az erőszakosan vagy rosszul viselkedő diákokkal. A köznevelési törvény akként rendelkezik:

a gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

A szakember szerint ezért összességében nagyon szigorú szabályok és jogi keretek határolják be a hasonló helyzetbe kerülő pedagógusok védekezésének határait.

Hogyan készülhetett felvétel az órán?

Nem egyedi eset, hogy a diákok felvételeket késztenek az órán, ennél hétköznapibb helyzetekről is, ami azután felkerül a netre és bejárja a közösségi médiát.

Az iskolai házirend és annak szabályozása azonban lehetőséget ad az ilyen esetek megelőzésére

- emelte ki a PSZ vezető jogtanácsosa. A házirendben ugyanis előírhatják és szabályozhatják az iskolába a tanulók által bevitt dolgok megőrzőben vagy öltözőben való elhelyezését. Ezen felül az oktatáshoz nem szükséges dolgok bevitelét megtilthatják, korlátozhatják vagy feltételhez köthetik - mondta el a szakértő.

A hétfőn napvilágra került felvételről időközben kiderült, hogy a videón látható pedagógus szeptemberben kezdett tanítani az iskolában. A diákok úgy tudták, korábbi munkahelyéről azért bocsátották el, mert megütött valakit, és amiatt kezdték provokálni, hogy innen is kirúgassák, de most szeretnének bocsánatot kérni. A diákokat fegyelmi büntetésként azonnali hatállyal kizárták az iskolából.

Forrás: eduline.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ