A retorziótól való félelmet idővel legyőzi a felháborodás. A mentősök is egyre nyíltabban beszélnek a problémáikról. Legutóbb például arról, hogy kénytelenek otthon, a családi szennyessel együtt mosni a véres (és egyéb testváladékos) munkaruháikat, amelyek nyáron elviselhetetlenül melegek, télen pedig fáznak bennük. Ám ez csak a jéghegy csúcsa. Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke lapunknak beszélt a 24 órás ügyelet kockázatairól, a bántalmazásokról és a rendszerhibákról – olvasható a Népszavában.

 Milyen ma Magyarországon mentősként dolgozni?

Mentőnek lenni valójában leírhatatlanul jó érzés, aki nem próbálta, az el sem tudja képzelni. Bár jogász vagyok, gépkocsivezetőként dolgoztam a mentőknél, és ha a főállásom és a családom engedné, most is visszamennék. Sajnos az időmbe már nem fér bele, de társadalmi munkában 2011 óta vezetem a szakszervezetet, így próbálok segíteni. Ez nemcsak hivatás, ez életforma, amit szívvel-lélekkel csinálnak a bajtársak, és ezt használják ki a döntéshozók. Hiszen bármi történik, a mentők nem sztrájkolnak. Másod-, harmadállást vállalnak, hogy el tudják tartani a családjukat, de akkor sem hagyják abba a munkát. Van, aki mezőgazdasági munkát végez, más sírásónak áll.

Vannak, akik a másodállás mellett túlórával és 24 órás ügyelettel próbálnak több pénzt hazavinni, de felmerül a kérdés, hogy valóban ugyanazt tudja-e nyújtani egy olyan mentőápoló vagy orvos, aki a huszonharmadik órájában van, mint aki a hatodikban? Lehet biztonságos ez a rendszer?

A mentés szempontjából nézve a rendszer működik, a bajtársaknak köszönhetően biztonságos, de rájuk nézve hosszú távon igenis egészségkárosító kockázattal jár, ezért is ellenzem az első perctől fogva. Persze a mentők kihozzák magukból, amit tudnak, amiért tisztelem őket, de ők sem azért 24 óráznak, mert az nekik olyan jó, hanem mert muszáj, hogy megéljenek. Egy vidéki kisváros esetében egyébként ez még nem feltétlenül megterhelő, mert nem kell annyit vonulniuk, mint például a fővárosban.

A lehetetlenül alacsony bérek mellett a kormány elvette a korkedvezményes nyugdíjat is a mentődolgozóktól, pedig 60 évesen az ötödik emeletről lehozni egy, akár csak 70 kilós beteget hordágyon messze nem olyan „könnyű”, mint 30 évesen. Várható, hogy újra napirendre kerül az ügy?

 Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez napirenden maradjon, észre kellene venni, hogy például egy idős mentőápoló nem tudja ugyanazt teljesíteni, mint egy fiatal. De egy gépkocsivezető sem, akik közül a legtöbben gerincsérv miatt szenvednek, sokukat operálni is kellett. Mindenkiben nagyon erős a hivatástudat, és akkor is maradnak, ha fizikailag már nehezen bírják. Nem szeretnének a nyugdíjig más munkát végezni, ezért el kellene engedni őket korkedvezménnyel.

Mi a helyzet az utánpótlással? A fiatalok ilyen körülmények között mennyire motiváltak, hogy ezt a pályát válasszák?

Mindig jönnek új emberek, de nem annyian, amennyire szükség lenne. Pontos adatokkal nem rendelkezünk, de szerintem óriási probléma van a mentőszolgálatnál, még akkor is, ha a vezetők ezt igyekeznek titkolni a nyilvánosság előtt. Semmiféle információt nem kapunk erről sem. Annyi biztos, a vidéki mentőállomásokról rendszeresen járnak fel Budapestre. Volt, amikor kihalásos alapon lehetett bekerülni az Országos Mentőszolgálathoz. Ez mára messze nincs így. Főleg, mikor mindenki azt olvassa a sajtóban, hogy a mentőápolók csak papíron kapták meg a beígért nyolcszázalékos béremelést, valójában nem visznek haza többet. Ez nyilván nem motivál senkit arra, hogy ezt a pályát válassza. Vagy ha mégis, külföldre mennek, Németországban, Finnországban, Ausztriában helyezkednek el.

Ezeken a helyeken a többszörösét kereshetik az itthoni béreknek, és a körülmények is jobbak. Mégis, több ezer mentődolgozó itthon akar segíteni a sérülteken. Akkor is, ha egyre gyakrabban vannak kitéve verbális vagy fizikai erőszaknak. A kockázati pótlék nekik mégsem jár, miért?

 Ez egy régóta megoldatlan ügy, még 2011-ben adtuk be az első kereseti kérelmet a bíróságon ezzel kapcsolatban, de abban az ügyben a mai napig nem született ítélet, még első fokon sem. Kockázati pótlék ügyében több bíróságon is érdekesen alakult a helyzet, az ország egyik felében pert nyertünk ugyanis, a másikban vesztettünk. Így jutottunk el a kú­riáig, ahova mi is és az OMSZ is vittük a jogerős ítéleteket. Sajnos a kúria döntése nem a bajtársaknak kedvezett. Miközben meggyőződésem, hogy a mentők tényleg folyamatos egészségkárosító kockázatoknak vannak kitéve, hiszen sosem tudják, épp milyen esetekhez hívják, és ott milyen verbális vagy fizikai bántalmazás éri őket. Legutóbb megdobálták a kollégákat, és a kocsit is rugdosták, de vannak, akik súlyosabban is megsérülnek. Sokan azt sem tudják, hogy ha hívják a mentőket, akkor nem a hozzájuk legközelebbi mentőszolgálattal fognak beszélni, hanem egy központtal. Így hiába van a sarkon egy állomás, nem biztos, hogy onnan érkezik majd a kocsi.

Februárban épp egy ilyen eset sokkolta az országot, akkor nem ért ki időben a mentő egy 17 éves fiatalhoz, bár gyalog körülbelül három és fél percre volt tőle a Markó utcai Központi Mentőállomás. Mégis, a fiút nem sikerült újraéleszteni, miután fél órát vártak a mentőkre…

Ez az eset kiváló példája a rendszert sújtó vezetési hibáknak és hozzá nem értésnek. Mindenki az egóját próbálja fényesíteni és a saját pozícióját erősíteni, és olyan szabályokat hoznak, amik nincsenek összhangban a valós, hétköznapi helyzetekkel. Pont azoknak a mentőknek a véleményét nem kérik ki egy-egy szabály megalkotása előtt, akiket az mindennap érinteni fog. Egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező irányító azért kap most megrovást, mert nem nézte meg a rendszerben, hogy milyen útvonalon kellene haladnia a mentőnek. Épp az egyik bajtársa hozzátartozója haldoklott, aki már el is indult a helyszínre, csak kért még egy, jobban felszerelt autót. Ezt hivatalosan egy másik pontról kellett volna indítani, mert az fizikai­lag közelebb volt, de a rendszer nem vette figyelembe, hogy a közlekedési viszonyok miatt a távolabbi autó adott esetben hamarabb odaér.

Pedig az új informatikai rendszer fejlesztésére több mint négymil­liárd forintos EU-s támogatást kapott az OMSZ. Ennek része volt például, hogy minden mentőegység kap egy tabletet is, amiket már 2013-ban megvettek, de három évig egy raktárban porosodtak. Mikor aztán kiosztották őket, lefagytak, lemerültek, lassították a munkát. A történtekért azonban azóta sincs nyilvánosságra hozott felelős. Ennyire nincsenek következmények az OMSZ-nél?

Nincsenek, ez az ügy úgy, ahogy van, elsikkadt, a tabletek egy része azóta is a raktárban áll. Ha rákérdezünk, nem kapunk választ vagy nem a kérdésre válaszolnak.

 Azért mint szakszervezet, küzdenek, bíróságon támadták meg például azt a kollektív szerződést, amit az Országos Mentőszolgálat és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete állított össze. Az ügyben novemberben hoz majd döntést a kúria. Miért volt szükség ilyen drasztikus lépésre?

Egyrészt jogilag problémás, hogy a szakszervezetünket teljesen kihagyták nem csak a szerződéskötésből, hanem már az egyeztetésekből is, holott a MOMSZ több mint 1600 bajtársat képvisel, ezért a hatályos jogi szabályozás értelmében kötelező lett volna velünk is egyeztetni; másrészt ez a kollektív szerződés semmi olyat nem tartalmaz, ami egyébként már jogszabályokba ne lenne lefektetve. Jelenlegi formájában teljesen felesleges, nincs benne semmi specifikus annak ellenére, hogy erre a jogszabály lehetőséget biztosít. Bőven lenne olyan probléma, amit meg kellene oldani, bízunk benne, hogy idővel nyitottabban áll majd a szakszervezethez az OMSZ. Hiszen ez a betegek és a dolgozók érdeke is.

Véres póló után a gyerekruha

A Népszava a múlt héten írt arról, hogy a család szennyesével együtt kénytelenek kimosni munkaruháikat a mentődolgozók, mivel azok tisztítása másképp nem biztosított. Erről Kiss György, a mentődolgozók szövetségének Hajdú-Bihar megyei vezetője beszélt. A szövetség honlapján megjelent nyilatkozatban kifejti azt is, hogy a felszerelés anyaga gyakorlatilag elasztikus műanyag, ami nem szellőzik, százból nyolcvanat pedig át is kellett alakítani. A cikket a közösségi médiában sokan úgy kommentelték, hogy a nővérek esetében is ugyanez a helyzet, sőt a veszélyes anyagokkal foglalkozó gyárakból is hazahordják ruháikat a dolgozók. Kusper Zsolt hangsúlyozza, nagyon sokféle kórokozóval érintkezhetnek a mentősök, és az otthoni mosás nem feltétlen fertőtlenít. „Gondoljanak csak bele, nyilván senki sem szívesen rakja be a gyereke ruháit vagy a saját fehérneműjét egy olyan mosógépbe, amiben előtte egy lehányt, véres ruhát mostak ki, ki tudja, mivel szennyezve. Ezt nem csak a mentők esetében nem szabadna hagynia a munkáltatónak, hanem az egészségügyben dolgozó kollégák esetében sem. Egy normális rendszerben a koszos, fertőzésnek kitett ruhát a műszak végén leadják, és másnap egy megfelelő méretű tisztát kapnak. De ehhez nincs elég ruha, sem inf­rastruktúra” – mondja.

Forrás: Népszava