A szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél lehetnek gondok.

Kellemetlen meglepetés érheti a bérszámfejtőket a június-júliusi áthúzódó szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél, illetve a (1908-as) bevallásnál – írta a 24.hu.

Az ügy előzménye, hogy a szociális hozzájárulási adó júliustól 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent. Eredetileg az időben áthúzódó szochókedvezményeknél már a 17,5 százalékot kell figyelembe venni (8.0-ás verzió), de a NAV négy nappal a bevallás előtt mégis a 19,5 százalék mellett tette le a voksát (9.0-ás es verzió).

Angyal József okleveles adószakértő a lapnak úgy fogalmazott, hogy ez erősen vitatható jogértelmezés, a NAV pedig későn jött ki az új verzióval, hiszen legkésőbb 30 nappal a bevallás előtt kell az adóigazgatási kormányrendelet szerint közzétennie az adóhatóságnak, milyen bevallást kell használniuk a cégeknek. Arra számított, hogy annak a több tízezer vállalkozásnak, amelyek augusztus 8-ig beküldték a 1908-as adatszolgáltatást (még a 8.0-ás verziót) újra meg kell majd küldeniük, mert visszamenőlegesen hibásnak nyilvánítja a NAV frissítése (a 09-es verzió).

Bár a NAV válaszában igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem így lesz, az adószakértőhöz most eljutott egy olyan a korábbi, 8.0-ás verzióval beküldött bevallás, amit a NAV hibásnak minősített, pontosan a fenti okból.

Ez Angyal József szerint azt jelenti, hogy a beküldött bevallást a NAV nem fogadta be, nem dolgozta fel, így az adóhatóság által javasolt önellenőrzés fogalmilag kizárt. A hibajavításnál ráadásul nemcsak azoknál a dolgozóknál kell megismételni a bevallást, akik az áthúzódó kedvezményben érintettek, hanem az összes munkavállalóra ismételten be kell küldeni azt – hívta fel a figyelmet.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!