A gyanú szerint csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek egy őrző-védő cégekből kialakított hálózat vezetői, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országszerte harminc helyen tartottak kutatásokat az ügyben - tájékoztatta a Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

 Barnáné Horváth Melinda közölte, a hálózatot a gyanú szerint két Pest megyei férfi mozgatta, vállalkozásaik az ország minden megyéjében foglalkoztattak vagyonőröket. Egy dél-alföldi cég nevében szerződtek a partnerekkel, de kiderült, hogy az alkalmazottak jelentős része a láncolatban szereplő más cégekhez lett bejelentve.

A dolgozók foglalkoztatását fiktív számlákkal igazolták, és járulékot sem fizettek utánuk. A cégeket három-négy havonta cserélgették, többet közülük külföldi állampolgárra írattak.

A NAV pénzügyi nyomozói, revizorai, informatikusai és végrehajtói országosan mintegy harminc helyszínen tartottak kutatásokat, és foglaltak le bizonyítékokat, vagyontárgyakat, köztük egy nagy értékű hajót. A bűnszervezet egyik vezetőjének széfjében 97 millió forintot, a másik vezetőjénél egy szekrényben több mint harmincmillió forintnyi készpénzt, valamint a cég irodájában lévő széfben egy készpénzzel teli táskát is találtak. A cégháló könyvelési anyagát, ötszáz darab bélyegzőt, valamint a szervergépet és számítógépeket egy titkos raktárhelyiségben találták meg - tudatta az őrnagy.

A dél-alföldi pénzügyi nyomozók nyolc gyanúsítottat hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, a hálózat irányítói és könyvelői letartóztatásban vannak.

Forrás: atv.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ