Elutasította a Budapest Környéki Törvényszék a Spar Magyarország Kft. azon kérelmét, amelyet az áruházlánc a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete ellen nyújtott be – értesült a Magyar Nemzet. Ebben ideiglenes intézkedést kértek: a bíróság korlátozza a szakszervezet tagjainak azon, szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos alapjogát, hogy a cégről a sajtóban véleményt jelentessenek meg. Az érdekvédők jogi képviselője szerint a Spar kérelmének előterjesztése klasszikus esete a joggal való visszaélés kísérletének, amelyet az egyetemeken is oktatni kellene. A vállalat megkeresésünkre azt közölte: vitatják a bírói gyakorlatot, de egyelőre nem készülnek újabb jogi lépésre.

Alkotmányos alapjogában sértené a szakszervezet tagjait, ha a bíróság helyt adna a Spar Magyarország Kft. perindítást megelőző azon kérelmének, amelyben indítványozták: személyiségi jogok megsértése és feltételezett károkozás miatt ideiglenesen korlátozzák az érdekképviselet szólásszabadsághoz fűződő jogát.

Vagyis azt szerették volna elérni, hogy ne jelenhessen meg a munkavállalók véleménye a sajtóban, például a targoncás alkalmazottak bérezése ügyében zajló hatósági ellenőrzés kapcsán, amit a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) kezdeményezett.

A Budapest Környéki Törvényszék elutasította a Spar áruházláncot működtető cég kérelmét a nyilvánosságtól való eltiltásra – közölte a Magyar Nemzettel Imre András, a KDFSZ-t a jogi eljárás során képviselő ügyvéd.

Elmondta: 25 éve gyakorolja a hivatását, de ilyen esettel még nem találkozott.

Szavai szerint még nem fordult elő, hogy egy nagyvállalat (amely esetünkben a kiskereskedelmi szektor második legnagyobb foglalkoztatója) munkáltatóként abban kérje a bíróság közreműködését, hogy a dolgozók érdekképviseletét törvényesen ellátó szakszervezetet (annak elnökét, jogi képviselőjét, összes tagját, alkalmazottját, tisztségviselőjét és megbízottját) fossza meg a véleménynyilvánítás alapvető jogától. Ez szerinte kísérlet a joggal való visszaélésre, amelyet elrettentő példaként az egyetemeken is oktatni kellene.

A törvényszék a lapunk birtokába került bírósági végzés szerint azért döntött így a nem peres eljárásban, mert még az az alapkérdés sem dőlt el, amelyről februárban írtunk először.

A KDFSZ akkor – minisztériumi állásfoglalás alapján – azért fordult a hatósághoz, mert megítélésük szerint a targoncás feladatkörben foglalkoztatott dolgozóknál a Spar nem az előírt összegű garantált bérminimum alapján számolta ki a fizetéseket, emiatt munkaügyi eljárás kezdődött a láncnál. Vagyis mivel jelenleg is zajlik a munkaügyi ellenőrzés, a bíróság nem talált bizonyítékot arra, hogy a szakszervezet nyilatkozatai valótlanok, ily módon sértenék a cég érdekeit.

A Spar szerint „emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat” sérthet a szakszervezet a nyilatkozatokkal, azonban a Spar Magyarország Kft. egy cég, nem pedig természetes személy, így emberi méltóságában megsérteni nem lehet. Imre András elmondta: ráadásul a KDFSZ valamennyi tagja vonatkozásában kezdeményezték az eltiltást, ami alkotmányos és erkölcsi szempontból erősen aggályos, ezzel az ítészek is egyetértettek. –

Valójában az érdekképviseleti tevékenység, az ezzel járó véleménynyilvánítás jövőbeni elfojtására irányult a munkáltató törekvése.

Márpedig a véleménynyilvánításhoz való jog az alaptörvényben biztosított alapjog, amit csak az alaptörvény és sarkalatos törvény korlátozhat. Ellenkérelmünkben, amelyet a cég még megfellebezhet, azt kértük, hogy ezt a kísérletet a törvényszék akadályozza meg – fogalmazott. Az ügyvéd hozzáfűzte: a munkáltatónak járó jó hírnévhez való jog a jogi személyeknek nem alkotmányos alapjoga, de polgári peres eljárás során orvosolható annak megsértése.

Kérelmében a Spar arra is hivatkozott a bíróságnál, hogy a szakszervezet sajtónyilatkozatai „elriaszthatják az üzletlánc vásárlóit és üzleti partnereit, valamint potenciális és jelenlegi munkavállalóit”, emellett „a hamis tényállítások már eddig is jelentős anyagi kárt okoztak”. Azt ugyanakkor nem jelezték, pontosan mekkora a már bekövetkezett anyagi kár, amit a bíróság sem tudott bizonyítékul venni. – Semmilyen tényállítást, konkrétumot nem közöltek, csupán feltételezték a jogsérelmet. Ezzel együtt az elutasított kérelmen kívül a KDFSZ ellen szóló, más jogi keresetről nincsen tudomásunk – összegezte a KDFSZ ügyvédje.

Megkérdeztük a Spar áruházláncot is az esetről. A cég azt kérte, változtatás nélkül közöljük az álláspontjukat: 2019 február–márciusában a KDFSZ tisztségviselője és jogi képviselője részéről a Magyar Nemzet cikkeiben számos valótlan tartalmú tényállítás jelent meg a Spar Magyarországgal kapcsolatosan, melyek tartalmát több más sajtótermék is átvette. A Spar által a Budapest Környéki Törvényszékhez benyújtott kérelem arra irányult, hogy a bíróság a jövőre nézve tiltsa meg a valótlan tartalmú tényállítások közlését – írta a vállalat.

Úgy folytatták: az elsőfokú bíróság a Spar által vitatott és a vonatkozó bírói gyakorlattal sem egyező indokolással valóban elutasította a vállalat kérelmét, tette ezt anélkül, hogy az egyes hivatkozott tényállítások valóságtartalmát elbírálta volna.

 Jelen esetben azonban csak egy elsőfokú döntésről van szó, így a Spart jogorvoslati lehetőség illeti meg. Tekintettel azonban arra, hogy a KDFSZ tisztségviselői és a jogi képviselői részéről a hivatkozott cikkek megjelenését követően nem jelentek meg a sajtóban újabb valótlan tartalmú tényállítások, így az azonnali jogvédelmet a Spar jelen pillanatban nem tartja szükségesne

– közölték.

A vállalat tehát jogi eszközökkel egészen addig nem kíván élni, amíg a KDFSZ jogszerűen jár el és a valóságnak megfelelő tartalmú sajtónyilatkozatokat tesz – fogalmazott az osztrák tulajdonú cég, megjegyezve azt: munkaügyi hatósági eljárás nem indult, a folyamatban lévő munkaügyi ellenőrzés időbeli kiterjedéséről nincs információjuk.

Forrás: Magyar Nemzet


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ