A munkajog.hu cikkében a munkavállaló betegsége miatti távolmaradásával kapcsolatos tudnivalókat gyűjtötték össze egyrészről a munkajogi, másrészről és társadalombiztosítási szabályok szempontjából.

Milyen munkajogi rendelkezéseket kell figyelembe venni, ha a munkavállaló keresőképtelensége miatt marad távol a munkahelyéről?

A munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, ha keresőképtelen [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 55. § (1) bekezdés a) pont]. Maga az Mt. nem tartalmaz értelmező rendelkezést arra vonatkozóan, hogy mikor kell a munkavállalót keresőképtelennek tekinteni. A keresőképtelenség meghatározását a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) tartalmazza.

Keresőképtelensége esetén tehát a munkavállaló jogszerűen van távol a munkahelyétől, vele szemben igazolatlan távollét nem érvényesíthető. A 2012. július 1-jén hatályba lépett Mt. fontos változást hozott a korábbi szabályozáshoz képest, ugyanis a keresőképtelenség alatt a munkavállaló már nem esik felmondási tilalom hatálya alá, tehát a munkáltató felmondással megszüntetheti a munkaviszonyt a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év, illetve a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség időtartama alatt is. Ki kell ugyanakkor emelni, hogy bár közölhető a felmondás ilyenkor, a felmondási idő azonban csak az említett időtartamok lejártát követő napon kezdődik [Mt. 68. § (2) bekezdés].

Ki minősül keresőképtelennek?

Keresőképtelennek tekintendő, aki a betegsége miatt nem tudja a munkáját ellátni, valamint aki várandóssága, illetőleg szülése miatt nem tudja munkáját ellátni, és csecsemőgondozási díjra nem jogosult. Keresőképtelen az anya abban az esetben is, ha kórházi ápolás alatt álló egyévesnél fiatalabb gyermekét szoptatja; a szülő a tizenkét évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése időtartamára abban az esetben, ha a gyermeke mellett tartózkodik a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben; illetve a szülő, aki tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermekét otthon ápolja és a gyermeket a saját háztartásában neveli.

Keresőképtelennek tekintendő az is, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban betegségének megállapítása vagy gyógykezelése miatt részesül, illetőleg akit közegészségügyi okból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, vagy akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, továbbá aki járványügyi, illetőleg állat-egészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható [Ebtv. 44. § a)–g) pont]. Összefoglalóan tehát keresőképtelenséget eredményezhet a munkavállaló saját betegsége, a munkavállaló gyermekének betegsége (ideértve a várandóságot és szülést is), valamint a közegészségügyi, járványügyi okokból kifolyólag előálló helyzet.

Mindezeken túlmenően a méltányosságból adható táppénz tekintetében a szülő akkor is keresőképtelennek minősül, ha tizenkét éves, vagy annál idősebb, de tizennyolc évesnél fiatalabb beteg gyermekét otthon ápolja; vagy ha az ugyanilyen korú gyermeke kórházi kezelése időtartamára a gyermeke mellett tartózkodik a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben [Ebtv. 44. § h) pont].

Milyen ellátás jár a keresőképtelenség idejére?

A keresőképtelenség idejére a munkavállaló részére betegszabadság, illetőleg táppénz jár. A betegszabadságra vonatkozó rendelkezéseket az Mt., míg a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket az Ebtv. tartalmazza.

A munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadságot köteles kiadni. A betegszabadság csak az adott naptári évben (tárgyévben) illeti meg a munkavállalót. Ha a munkavállaló a betegszabadságot, vagy annak egy részét a tárgyévben nem vette igénybe, azt a következő évre nem viheti át. Nem jár ugyanakkor a betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára [Mt. 126. § (1)–(2) bekezdés].

Ezekben az esetekben, illetve a ki nem emelt esetekben [Ebtv. 44. § b)–e) és g) pont] a társadalombiztosítási szabályok szerint táppénz vagy baleseti táppénz járhat a munkavállalónak. Év közben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló a betegszabadság arányos részére jogosult [Mt. 126. § (3) bekezdés]. A betegszabadság idejére a munkavállalót távolléti díjának hetven százaléka illeti meg [Mt. 146. § (5) bekezdés].

A keresőképtelenség tekintetében abban az esetben, ha a munkavállaló betegsége miatt nem tudja a munkáját ellátni, vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban betegségének megállapítása vagy gyógykezelése miatt részesül, úgy táppénzre legkorábban a betegszabadságra való jogosultság lejártát követő naptól jogosult [Ebtv. 46. § (2) bekezdés].

Látható, hogy a munkavállaló betegsége miatti keresőképtelensége első tizenöt munkanapjára általában nem társadalombiztosítási ellátásra, hanem betegszabadságra válik jogosulttá, amelynek idejére a munkáltató köteles részére díjazást fizetni.

Ki és mennyi ideig jogosult táppénz igénybevételére?

Táppénzre az jogosult, aki a biztosítás fennállása alatt keresőképtelenné válik és a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX törvényben (a továbbiakban: Tbj.) meghatározott mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett [Ebtv. 43. § (1) bekezdés]. A táppénz tehát csak abban az esetben jár, ha az illetőnek fennálló biztosítási jogviszonya van. A korábbi szabályozás, amely lehetővé tette a biztosítási jogviszony megszűnésétől számított legfeljebb harmadik napig bekövetkező keresőképtelenség esetén történő igénybevételt, megszűnt (megjegyzendő ugyanakkor, hogy a baleseti táppénz esetén ez a lehetőség megmaradt).

Táppénz főszabály szerint a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt egy éven át [Ebtv. 46. § (1) bekezdés a) pont]. Abban az esetben, ha az egyévesnél fiatalabb gyermek szoptatása, illetőleg otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén veszik igénybe, a gyermek egyéves koráig jár. Az egyévesnél idősebb, de háromévesnél fiatalabb gyermek otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén évenként és gyermekenként nyolcvannégy naptári napon át; a háromévesnél idősebb, de hatévesnél fiatalabb gyermek otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén évenként és gyermekenként negyvenkettő, egyedülállónak nyolcvannégy naptári napon át; a hatévesnél idősebb, de tizenkét évesnél fiatalabb gyermek otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén évenként és gyermekenként tizennégy, egyedülállónak huszonnyolc naptári napon át jár [Ebtv. 46. § (1) bekezdés b)–e) pont].

Megállapítható, hogy abban az esetben, ha a szülő a beteg gyermeke miatt kell, hogy a munkahelyétől távol maradjon, úgy részére ebben az esetben a társadalombiztosítás keretein belül gyermekápolási táppénz igénybevételére van lehetőség, vagyis nem a munkajog által biztosított szabadságát kell igénybe vegye, ami a gyakorlatban sokszor előfordul.

Forrás: munkajog.hu