Április első napján elfogadta az Országgyűlés az adatvédelem szigorításával kapcsolatos törvényt. Többek között kevesebbet facebookozhatunk a céges okostelefonon, ellenőrizhet a munkaadó – írja a delmagyar.hu.

– A törvény legjelentősebb újdonsága, hogy a munkáltató által biztosított eszközökön, laptopon, mobiltelefonon kizárólag munkát lehet végezni. Facebookozni nem ajánlott, ezzel kapcsolatban a munkáltató meg is figyelheti különböző technikai eszközökkel a dolgozót

– mondja Juhász Péter szegedi ügyvéd. Az adatjog.hu adatvédelmi szakértője hangsúlyozza, erről persze tájékoztatni kell az érintetteket. 

– A törvény csak jogot ad a foglalkoztatónak arra, hogy ellenőrizze a munkát, a hatékonyságot, ami betekintés nélkül nem lehetséges

– nyilatkozta ennek kapcsán a magyar távmunkaszövetség.

Féltek a vállalkozások a tavaly májusban életbe lépett új adatvédelmi törvénytől, a beharangozott bírságoktól. Mára letelt a türelmi idő, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság több bírságot is kiszabott már. Egymillió forintra büntette azt a céget, amely az érintett kérése ellenére nem törölte a telefonszámát, ami személyes adat. A visszavonhatóságot akkor is garantálni kell, ha az időközben keletkezett tartozás behajtására akarják azt felhasználni.

Az egyik hazai önkormányzat ugyancsak egymillió forinttal lett szegényebb. Itt egy közalkalmazott tett közérdekű bejelentést, és azt anonimizálás nélkül továbbították az illetékes hivatalnak.

Ott felismerték a bejelentőt, és ki is rúgták. – Továbbra sem lehet teljesen megfelelni a hatóságnak, mivel a részletszabályok egy része máig tisztázatlan – mondja Juhász Péter, hozzátéve, eközben nem riadnak vissza a milliós, uniós szinten forintban milliárdos nagyságrendű büntetésektől. 

Az Unióban is Vigyázni kell a kamerával

Ausztriában 2200 euróra, 700 ezer forintra büntették egy társasház lakóját, aki ablakába úgy szerelt térfigyelő kamerát, hogy annak látószöge megfigyelte a társasház bejáratát, az előtte lévő parkolót. Látta, ki mikor ér haza, és a videót egy internetes oldalon részben meg is osztotta. Súlyosan megsértette az érintettek magánszféráját.

Forrás: delmagyar.hu