Operációja után olyan súlyos állapotba került a munkavállaló, hogy többé nem állhat munkába. Korábban vagyonőrként dolgozott, de három hónapja nem kap táppénzt, mert nem éri el munkaadóját, amely valószínűleg más cégnek adta át tevékenységét. Olvasói kérdés a kisalfold.hu-n.

Három évig dolgoztam Győrben vagyonőrként építkezéseken, egy fővárosi cég munkavállalójaként. A munkaszerződésem határozatlan időre szólt, ám korábban is már háromszor változott a munkaadóm, így a foglalkoztatóm neve, de minket mindig automatikusan átvett az új cég. Decemberben viszont betegségem miatt megoperáltak, állapotom olyan súlyos, hogy többet nem fogok tudni dolgozni. Táppénzt azóta nem kapok. Állítólag újra változott a munkaadóm, másnak adta át a feladatokat, a dolgozókat. Én minden papíromat elküldtem a helyi összekötőnek, akinek korábban is, és közvetlenül az új cégnek és a réginek is postáztam azokat, de nem tudták kézbesíteni. A tatabányai kormányhivatalnál is érdeklődtem, az egészségbiztosításnál, de csak azt tudták mondani, hiába keresik az eltűnt céget, emiatt nem tudnak nekem táppénzt utalni. Pedig tudom, hogy fizette utánam a cég korábban a tb-t.

Sajnos, nehéz helyzetbe került olvasónk amiatt, hogy december óta nem sikerült megtudnia, mi történt a munkaviszonyával. Elsősorban ezt kell tisztáznia.

Egy cég ugyanis nem tűnik el nyomtalanul, bár előfordulnak erre törekvő szabálytalanságok.

Ha legutóbb is az történt, hogy olvasónk munkáltatója „nevet változtatott", annak a cégjegyzékben szerepelnie kell. Ha a korábbi alkalmazó egy másik céggel úgy állapodott meg, hogy az folytatja a tevékenységet, akkor

A munka törvénykönyve szerint „jogügyleten alapuló munkaviszonyból származó jogátszállás" következett be.

Erről, a változásokról a munkavállalóknak – így a panaszosnak is – írásban tájékoztatást kellett volna kapnia. Az alapján kiderülne, ki volt a legutolsó munkáltatója. Valószínűleg azonban nem lesz egyszerű helyzetét kibogoznia, érdemes ügyvédet fogadnia vagy ingyenes jogsegélyszolgálathoz fordulhat.

Mielőbb érdemes kezdeményeznie egészségügyi felülvizsgálatát is, tartós ellátásának megállapítása érdekében, ugyanis táppénzt maximum egy évig kaphat, ha van munkaviszonya. Ha valóban van határozatlan időre szóló munkaszerződése, akkor ismételten fel kellene vennie a kapcsolatot a kormányhivatallal, ezúttal a munkaügyi és munkabiztonsági szakembereivel. Kérje, hogy intézkedjenek ügyében. Azonban

azt meg kell néznie szerződésében, hogy valóban munkavállalóként alkalmazták-e, mert a vagyonőröket gyakran egyéni vállalkozóként, megbízási szerződéssel foglalkoztatják.

Forrás: kisalfold.hu