A munkaidő-szervezéssel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat célja, hogy lebontsa a munka törvénykönyvének adminisztratív akadályait azok elől, akik úgy szeretnének többet keresni, hogy - saját beleegyezésükkel - többet dolgoznak érte - közölte Kósa Lajos, a javaslat egyik fideszes előterjesztője szerdán Budapesten újságírók előtt, miután munkavállalói szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett.

Elmondta, a beterjesztett javaslathoz benyújtandó módosító indítvány egyértelműsíti majd: a többlettúlóra csak akkor lehetséges, ha a dolgozók hozzájárulnak.
A mostani szabályozás alapján évi 250 óra, kollektív szerződés esetén 300 óra túlmunka elrendelésére van lehetőség. A törvénymódosítási javaslat a 300 órát emelné 400-ra - fejtette ki Kósa Lajos, megjegyezve, hogy az európai uniós felső korlát 416 óra.

Azonban

a konstrukció „csak a dolgozók beleegyezésével” működhet

- ismételte meg a politikus, aki szerint „kipukkadt a lufi”, nem igaz, amiről az ellenzék beszélt, miszerint kizsákmányolásról, rabszolgasorsról lenne szó.

Azt is hangsúlyozta: a törvénymódosítási javaslata nem érinti azt az előírást, hogy

főszabály szerint a munkahét 5 napos, 40 órás, napi 8 órás, és marad a heti két pihenőnap is.

Ugyanakkor a munkavállalók érdekében kezdeményezett módosítások közé sorolta Kósa Lajos az egyenlőtlen munkaterheléssel dolgozók pihenőnapjára vonatkozó szabályozás tervezett megváltoztatását, hogy a pihenőnap egyról kettőre nőne, és azt is kiemelte, hogy a munkarend-megváltoztatást a jövőben a munkavállaló is kezdeményezheti.

Szólt továbbá arról, hogy megmarad a törvényben az az EU-s irányelv, amely szerint

a dolgozókkal 12 hónapos időkeretben kell elszámolni.

„Minden olyan felvetés, hogy csak három év múlva fogják kifizetni a dolgozókat (...), marhaság” - fogalmazott, hozzátéve, kizárólag az egyenlőtlen terhelésre vonatkozó munkaidő-szervezési szabályozás változik. Megjegyezte egyébként, hogy a gyakorlati életben a féléves elszámolás a leghosszabb.

Jelezte végül, hogy tárgyalni fog munkaadói érdekképviseletekkel is.

Arra a kérdésre, hogy a munkavállalói szakszervezeti szövetségek képviselői hogyan reagáltak az egyeztetésen, a Fidesz politikusa azt mondta: sokallták a 400 órát, kedvezőbbnek tartanák a 350-et, de

miután ott van a munkavállaló beleegyezésének kényszere, nem fog semmi sem menni, ha a munkavállalók nem mennek bele.