Minden, 16 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló évente meghatározott számú nap pótszabadságban részesül. Egyre több gyermek nő fel azonban a hagyományostól eltérő családmodellben, így a gyakorlatban fejtörést okozhat, ki is számít a pótszabadság szempontjából a gyermek apjának vagy anyjának – írja az ado.hu.
A közismert szabály szerint a szülőnek – a gyermek tizenhat éves kora betöltésének évéig – egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár. Fogyatékos gyermek esetén a pótszabadság két munkanappal nő. A pótszabadságot először abban az évben lehet kivenni, amikor a gyermek születik, utoljára pedig abban az évben, amikor a gyermek a 16. életévét betölti. Nem kell tehát töredékéveket számolni, hanem ha a gyermek tárgyév decemberében születik, a teljes évre járó pótszabadság jár rá tekintettel, továbbá ha tárgyév januárjában van a 16. születésnapja, még szintén a teljes évnyi pótszabadság kiadandó.
Az utóbbi időkben számos olyan élethelyzet adódik, melyben nem egyértelmű, kit tekintsünk a gyermek szülőjének. Lássunk egy példát! Az X. házaspárnak gyermeke születik, de pár hónappal később a szülők elválnak. Ettől kezdve a vérszerinti édesapa külön él, de rendszeres kapcsolatot tart a gyermekkel. Az édesanya újraházasodik, és új férjével közösen nevelik a gyermeket. Majd az új férj tartósan külföldre megy dolgozni, kapcsolatuk elhidegül, és a gyermekhez odaköltözik az anya barátja, akit a gyermek egyre inkább nevelőapjának tekint. Az ehhez hasonló történetek ma már egyre gyakoribbak, ami egyebek mellett a munkajog számára is kihívást jelent. A munka törvénykönyve ezért bonyolult, de elég pontos definíciós szabályozást tartalmaz a családi kapcsolatokra nézve annak érdekében, hogy a lehetőleg minden esetben is világos legyen, ki élhet a szülők munkajogi jogosultságaival. Tekintsük most át a szabályozás lényegét!
A törvény Záró rendelkezései szerint a munkajogi rendelkezések alkalmazásakor a szülő azt a gyermeket veheti számításba, akit a családok támogatására vonatkozó szabályok szerinti saját háztartásban nevel vagy gondoz. Emögött a megoldás mögött azt a jogalkotói megfontolást sejthetjük, hogy a szülő-gyermek kapcsolat akkor lehet munkajogilag is értékelhető, ha a munkavállaló ténylegesen részt vesz a családfenntartásban, azaz a gyermeket neveli, gondozza, eltartja. Tehát nem elsősorban a vérségi kapcsolatnak lesz jelentősége.
A munkajogi és a családtámogatási szabályozás azonban a „szülő” fogalmát is leszűkíti. Az alábbi személyek vehetik igénybe a szülőknek járó munkajogi kedvezményeket:
· a vér szerinti és az örökbefogadó szülő,
· a szülővel együtt élő házastárs;
· az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni és az erre irányuló eljárás már folyamatban van;
· a gyám;
· a nevelőszülő;
· a helyettes szülő (ő csak abban az esetben, ha a családtámogatási jogszabályok alapján is szülőnek minősül).
A fenti felsorolásból jól látható, hogy ha a gyermeket a vérszerinti édesapa (Y. úr) neveli, mert édesanyja évekkel azelőtt különköltözött, és a hosszú ideje együttélő barátnője a gyermekről anyaként gondoskodik, a barátnő pusztán e minőségében nem jogosult a gyermekek utáni pótszabadságra. A hétköznapi szóhasználatban a gyermeknevelésben részt vevő élettársat gyakran „nevelőanyának” vagy „nevelőapának” hívjuk. Fontos megjegyezni, hogy ez nem azonos kategória a felsorolásban is szereplő „nevelőszülő”-vel, hiszen ez utóbbi csak a hivatalos, nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban gyermeknevelési tevékenységet ellátó személyeket takarja.
Mint láttuk, a szülőknek járó munkajogi kedvezmények érvényesítéséhez további feltétel, hogy a gyermek a saját háztartásban nevelkedjen. E vonatkozásban azt kell vizsgálni, hogy a gyermek ténylegesen, életvitelszerűen a szülőnél lakik-e, tehát nem elegendő csupán egy, a szülőével azonos címre szóló lakcímkártyát bemutatni. Ha például egy kamasz gyermek vidéken, kollégiumban tanul, már nem mondható, hogy a szülő saját háztartásában neveli, ezért a szülő a munkajogi kedvezményektől elesik. (Megjegyzendő, hogy családi pótlék szempontjából a kollégiumban tanuló gyermek is saját háztartásban nevelt gyermeknek számít, de ez a kiterjesztés a munkajogi szabályok vonatkozásában nem alkalmazható, itt a saját háztartásban való nevelést szorosan kell értelmezni.)
Ha visszatérünk X. ex-házaspár gyermeke szüleinek, nevelőinek példájára, megállapíthatjuk, hogy a történetben szereplő egyik férfi sem érvényesíthet pótszabadság iránti igényt. A vérszerinti édesapa és az anya távolban dolgozó, jelenlegi férje esetében nem valósul meg a saját háztartásban nevelés kritériuma, a gyermek nevelésében aktívan részt vevő, vele egy háztartásban élő férfi pedig nincs az édesanyával vagy a gyermekkel olyan formális kapcsolatban, amely megalapozná szülői minőségét. Pótszabadságot csak az anya kaphat. Y. úrék esetében pedig csak az apának jár a pótszabadság. Hiszen élettársa, mint láttuk, szintén nem esik a munkajogi „szülő” kategóriájába, az édesanya pedig, bár az apától hivatalosan nem váltak el, nem él egy háztartásban a gyermekkel.
A pótszabadságra való jogosultsággal kapcsolatban gyakori tévedés forrása, hogy a régebben (2012. január 1. előtt) hatályos szabályozás szerint csupán az egyik, mégpedig a szülők döntése alapján gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt illette meg a pótszabadság. Ebben az időben az a munkáltató, aki pótszabadságot adott ki a munkavállalónak, igazolni kérte, hogy a munkavállaló házastársa, párja nem vesz igénybe a saját munkáltatójánál pótszabadságot. Annak ellenére azonban, hogy 2012. január 1. óta mindkét szülő alanyi jogon jogosult a pótszabadságra – amennyiben esetükben megvalósulnak a „szülő”-ség fenti kritériumai –, még mindig előfordul, hogy a „régi szokás továbbéléseként” a munkavállalótól bekérik az említett igazolást. Ma már ennek semmilyen jogalapja nincs, így ez a gyakorlat helytelen.
Forrás: ado.hu
