A Kúria egy végkielégítés megfizetése iránti ügyben kimondta: a végkielégítés fizetésének célja az állását elveszítő és így egzisztenciálisan kiszolgáltatottá váló munkavállaló anyagi megsegítése – írja az adozona.hu.

Az Mfv. I. 10.729/2016 számú ügy felperese 1975. január 15-étől állt az alperesnél ügyészségi szolgálati viszonyban. 2010. március 1-jétől az Sz. Nyomozó Ügyészség vezető ügyészeként teljesített szolgálatot.

A Legfőbb Ügyész a felperes részére 2015. október 20-án kézbesített intézkedésével ügyészségi szolgálati viszonyát 2016. április 30-ával felmentéssel megszüntette, mivel a felperes a nyomozó ügyészségek átszervezése miatt felajánlott beosztott ügyészi munkakört nem fogadta el.

Az alperes a felperesnek végkielégítést nem fizetett.

A felperes módosított keresetében az alperest 8 112 080 forint végkielégítés és 2015. november 6-ától járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperest kötelezte a felperes javára 8 112 080 forint és ennek 2015. november 6-ától járó késedelmi kamata megfizetésére.

Az alperes felülvizsgálati kérelmet tejesztett elő a Kúriánál.

Felülvizsgálati kérelemmel nem volt támadott a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a felperes az Üsztv. alkalmazásában nyugdíjasnak minősül, ezért e megállapítás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó volt.

A felülvizsgálati eljárás tárgyát az Üsztv. 42. § (3) bekezdés második mondata értelmezése képezte. Az Üsztv. 42. § (1) bekezdése főszabályként rögzíti, hogy az ügyésznek a rendkívüli lemondása, illetve jogviszonya jogellenes megszüntetése esetén alkalmazott jogkövetkezményként a fegyelmi határozat ellen kezdeményezett új eljárás során a jogviszony helyreállítása helyett, továbbá felmentés esetén jár végkielégítés.

Az Üsztv. 42. § (3) bekezdése a végkielégítésből való kizárás eseteit tartalmazza. E jogszabályhely értelmezésekor az (1) bekezdésben foglaltakat, valamint a 36. § (1) bekezdése rendelkezéseit is figyelembe kell venni.

A perben nem érintett rendelkezések szerint nem jogosult az ügyész a végkielégítésre, ha nem egészségügyi alkalmatlanság címén, avagy az egészségügyi alkalmatlansági vizsgálatnak való alávetése megtagadása miatt mentik fel; valamint ha – rendkívüli lemondása kivételével – a határozott időre szóló ügyészségi szolgálati viszonya szűnik meg, mely utóbbi a jogellenes jogviszony-megszüntetés vagy a fegyelmi határozattal történő megszüntetés kivételével szintén felmentéssel történhet a 36. § (1) bekezdésben felsorolt okokból.

Ezen megállapítások ismeretében kell a 42. § (3) bekezdés második mondatát értelmezni. Arra tekintettel, hogy az ügyészségi szolgálati viszony megszűnését követő napon nyugdíjasnak minősülő ügyész felmentésére nem csak akkor kerülhet sor, ha azt a 36. § f) pontjára hivatkozással maga kéri, ezért vizsgálandó, hogy a végkielégítésből történő kizárással mi volt a jogalkotó célja.

Tévedett a törvényszék, amikor a jogi norma értelmezésénél az – egyébként a normaszövegben nem is szereplő – „ ; ” írásjel alkalmazására vonatkozó helyesírási szabályokból indult ki, és teljesen mellőzte a jogszabály indokolását függetlenül attól, hogy az Alkotmánybíróságnak az általa felhívott határozata szerint annak nincs normatív kötelező ereje.

Valamennyi jogállási törvény esetén megállapítható, hogy a végkielégítés fizetésének célja az állását elveszítő, és így egzisztenciálisan kiszolgáltatottá váló munkavállaló anyagi megsegítése (emellett jogellenes jogviszony-megszüntetés esetén egy büntető jellegű szankció is).

Ugyanakkor a jogalkotó a más, munkavégzésre irányuló jogviszonyokat szabályozó törvényekben sem kívánja végkielégítésben részesíteni azt a munkavállalót, akinek a magatartása, illetve nem egészségügyi alkalmatlansága idézi elő a felmentését.

Amennyiben a végkielégítés-fizetés jogalkotói célját vesszük figyelembe, akkor értékelni kell, hogy a nyugdíjra jogosultság megszünteti az egzisztenciális kiszolgáltatottságot.

Ezért az elsőfokú bíróság jogértelmezése a helyes arról, hogy az Üsztv. 42. § (3) bekezdés második mondata első részében nem együttes feltételről van szó, mert nem jár végkielégítés az ügyésznek, nem csak akkor, ha a felmentését öregségi nyugdíjas minősülésre tekintettel maga kéri, hanem ilyen kérelem hiányában is az öregségi nyugdíjasnak minősülő felmentéssel elküldött ügyész esetében sem.

Az átszervezésre hivatkozással jogszerűen felmentett, legkésőbb az ügyészségi szolgálati viszony megszűnését követő napon nyugdíjasnak minősülő ügyésznek nem jár végkielégítés.

A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Forrás: adozona.hu

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció