A tartósan betöltetlen praxisok száma is nagy ütemben nő, és ez a trend mostanában aligha fordul meg, mert az orvostársadalom közben egyre csak öregszik - írja az mfor.hu.

Nem olvasható ki örömteli háziorvosi fordulat az aktuális zárszámadási törvényjavaslat adataiból. Mint ismert, a hazai egészségügy egyik nagy problémája az orvostársadalom megállíthatatlannak tűnő elöregedése, és az ezzel együtt járó, a háziorvosi praxisok frontján látható folyamatos üresedés.

Két évvel ezelőtt néztük meg, hogyan alakult a háziorvosi körzetek helyzete az aktuális Orbán-kormány regnálása alatt. Akkor azt tapasztaltuk, hogy 2010 és 2016 között egyre gyorsuló ütemben emelkedett az üresedő praxisok száma, ahogy haladtunk előre az időben, évi 10-20-40-es üresedésszám-pluszokkal.

Aztán jött egy év, amikor megtörni látszott a lendület: a korábbi, nagy ugrások után 2017-ben csak néggyel nőtt az üres rendelők száma. Ez a kis túlzással kegyelmi állapot aztán nem is tartott tovább, 2018-tól visszatértünk a tömeges üresedésekhez, annak üteme pedig egyre nyaktörőbbé vált: három éve 53 újabb üres praxist jelentettek a megelőző évihez képest, míg tavalyelőtt 62-vel nőtt ez a szám. Az aktuális zárszámadás adatai szerint tavaly még ennél is durvább ugrás következett be:

egy év alatt 107-tel nőtt a megüresedett háziorvosi praxisok száma Magyarországon. Ezzel 571 praxis betöltetlen.

A tartósan, vagyis több mint egy éve üres praxisok száma is évről-évre ütemesen nő. Míg három éve 284 ilyen rendelő volt az országban, addig tavalyelőtt már 340, tavaly decemberben pedig 402.

Forrás: mfor.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!