Április első heteiben még lezárások voltak, a hónap végén beindult újranyitás ellenére is rossz volt a helyzet a munkaerőpiacon – írja a HVG.

Idén áprilisban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer fő volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez az egy évvel korábbinál – amikor nagyobb lezárások voltak a járvány miatt - 36 ezer fővel több, de az idén márciusinál 57 ezerrel kevesebb. Április végén már megkezdődött a gazdaság újraindítása, a lezárások nagyobb feloldása a hónap utolsó egy hetében indult.

Normális esetben a foglalkoztatottsági számokat háromhavi átlagban szokták megadni. Ha a február és április közötti időszakot nézzük, akkor a 4 millió 575 ezer fős mutató javulást jelent, de mivel áprilisban már csökkenést mértek, ez csak azt jelenti, hogy a második hullám lecsengése és a harmadik hullám eldurvulása közötti időszakban gyors volt a visszapattanás.

Az egy évvel korábbihoz képest február-áprilisban 8900 fővel csökkent a foglalkoztatottság.

A magyarországi versenyszférában még nőtt is a mutató, ott 27 700-zal többen dolgoztak ebben a három hónapban, mint egy évvel korábban, közmunkán viszont 11 200-zal kevesebben voltak. A legnagyobbat a külföldi lezárások miatt a Magyarországról külföldre ingázók száma esett, 25 300 fővel.

A munkanélküliségi ráta a márciusi 4,0 százalékról 4,4 százalékra nőtt, 194 ezer főről 211 ezerre. Vagyis nagyon sokan, akik elvesztették a munkájukat, nem számítanak hivatalosan munkanélkülinek, módszertani okokból csak az inaktívak táborát gyarapítják.

A munkanélküliek 27,3 százaléka már legalább egy éve nem talál állást.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!