Az élelmiszerboltok már több eladót keresnek, miközben a vendéglátás nyitása visszaszívja az átsodródott munkaerő legalább egy részét – írja az infostart.hu.

Az április 7-től megnyújtott nyitvatartás – 19 óra helyett 21.30-ig lehet boltozni – nyomán az élelmiszerboltoknak jelentett lehetőséget visszatérni a korábbi rendjükre. A két–két és fél óra nyújtás azonban több eladót, pénztárost is igényel – jegyzi meg a Blokkk.com. A járvány előtti létszámhiány más korlátozott szolgáltatásokban a leépítések nyomán enyhült, hiszen a kereskedelmi vállalkozások átvettek dolgozókat, de ezzel együtt nő a meghirdetett álláshelyek száma.

A kereskedők feltehetően számolnak azzal is, hogy a vendéglátás nyitása visszaszívja az átsodródott munkaerő legalább egy részét. És számolni kell azzal is, hogy nyugatabbra a járvány előtt kelendő volt a magyar eladó, és az ottani nyitások nyomán megindulhat a visszaszivárgás. Készülni kell ráadásul a kiemelt üdülőkörzetek erősebb látogatottságára is, ami a járvány első hullámát követően 2020 nyarán is tapasztalható volt.

Az élelmiszerláncok többsége újabban több boltos eladót keres, mint az elmúlt hónapokban (mozgás mindig van), és várható, hogy ezek a számok növekedni fognak:

 

szeptember

november

január

április

Aldi

bolti eladó

61

41

42

50

Auchan

áruházi dolgozók

39

20

23

31

Lidl

bolti dolgozó

83

70

54

106

Penny

eladó-pénztáros, csemegepultos, műszakvezető

44

39

43

61

Spar

eladó, pénztáros, szakeladó

34

49

34

41

Tesco

áruházi munkatárs, bolti eladó,pénztáros

20

1

12

25

Forrás: céges honlapok

Európai helyzet

Az iparcikkes boltok újra kinyithattak április 7-től, de ez még nem látszik a boltos eladók keresésében. Ennek egyik oka, hogy egy éve a korábbiakhoz képest csökken folyamatosan esik vissza a piacuk, a két boltzáras hónap (2020 áprilisában és május elején, első felében) pedig alaposan megtépte őket. Számos bolt nem is tudott újra kinyitni, így nem is nagyon kellett állást hirdetniük.

Az Eures uniós foglalkoztatási portálon 15 ezer bolti munkakört hirdetnek, ami messze elmarad a korábbiaktól. Németországban ugyan tízezer felett, de például Ausztriában ezer alatt van a meghirdetett bolti állások száma. 16 magyar hirdetés is akadt. 2020 májusában háromszor ennyi boltos eladót, pénztárost kerestek, a járvány előtt pedig 70-80 ezer körül mozgott az itt meghirdetett üres álláshelyek száma.

A honi statisztika szerint 2021 januárjában 146 ezer eladó, pénztáros, árufeltöltő dolgozott a boltokban (a legalább öt fős vállalkozások körében). Ez kétezer fővel kisebb volt a decemberinél és másfélezerrel nagyobb a 2020-as átlagnál. Azzal együtt – jegyzi meg a portál –, hogy ez egyrészt a kisebb boltokat nem tartalmazza, másrészt január óta pörögtek az események a boltos világban.

Forrás: Infostart

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!