Megugrott a megbetegedések miatti hiányzás a gyárakban, de hivatalos adatok erről nincsenek. A Vasas Szakszervezet szerint vizsgálni kellene a kérdést. A munkaadók szerint ez vaklárma – írja a Népszava.

 Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak az egyes üzemekben. Van olyan kirívó eset, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben – mondta lapunknak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Szerinte ezért mindenképpen meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző, nagy dolgozói létszámmal működő gyárak átmeneti bezárásának kérdését. A probléma ugyanis már az ország teljes területén jellemző: bármelyik üzemet „kapirgálnánk meg”, kiderülne, hogy igen súlyos a helyzet – fogalmazott a szakszervezeti vezető, aki ezért konkrét céget nem is kívánt megnevezni. A vállalatok ugyanakkor szerinte igyekeznek eltitkolni ezeket a gondokat. Sőt, van olyan üzem, ahol heti kétszer tesztelik a munkásokat, de azoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni. A dolgozók ugyanakkor tapasztalják, és jelzik is a szakszervezetnek, hogy egyre többen esnek ki a munkából.

Pláne, hogy emiatt sokszor a talpon maradóknak kell túlórázniuk, ami tovább növeli a fertőzésveszélyt. A munkahelyi vezetők óriási nyomás alatt vannak, a termelésnek mennie kell – vázolta a kialakult helyzetet László Zoltán. Emlékeztetett: tavaly tavasszal egy sokkal enyhébb járványhelyzetben a legtöbb üzemben és gyárban azonnal behúzták a kéziféket, és leállították a termelést. Ennek később meglettek a gazdasági következményei, ami miatt viszont most a dolgozók egészségét komolyan veszélyeztető döntéseket hoznak a munkáltatók.

A cégeknél szigorú járványügyi előírások vannak, és igyekeznek is ezeket betartatni, de az öltözők többsége például egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy teljes műszaknyi dolgozó másfél méter távolságot tartva öltözzön át. A műszakváltáskor pedig a vidéki nagyvárosok boltjai is zsúfolásig megtelnek a hazafelé még bevásároló dolgozókkal – sorolta László Zoltán. Úgy véli: ebben a helyzetben politikai döntést kell hozni, nem gazdaságit. Meg kell vizsgálni a nagylétszámú fizikai munkahelyek helyzetét, hiszen azok jelentik most a legnagyobb kockázatot, és transzparenssé kell tenni az adatokat.

 Az ugyanis tarthatatlan, hogy a jelenlegi megbetegedési arányok mellett senki nem beszél arról, mi van a gyárakban. Pedig azok tipikus gócpontok lehetnek, hiszen rengeteg ember dolgozik egy légtérben, és többnyire tömegközlekedéssel kell beutazni. Pengeélen táncolunk, ha szó nélkül hagyjuk, hogy miközben az oltások ellenére is agresszívan terjed a vírus, ezrek találkozzanak nap mint nap a gyárakban – hívta fel a figyelmet. A Vasas alelnöke ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a dolgozók semmiképp sem maradhatnak jövedelem nélkül. Az állam, a munkaadók és a dolgozók közös összefogása szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi kritikus helyzetből úgy lehessen kilábalni, hogy utána gyorsabban tudjon újraindulni a gazdaság – szögezte le.   

Vaklárma – így értékelte kérdésünkre a Vasas alelnökének felvetését Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke. A hivatalos adatok szerint az országban 190 ezer körül mozog az aktív fertőzöttek száma, a termelésben viszont több mint egy millióan dolgoznak. Ez alapján pedig nem lehetséges a 15-20 százalékos fertőzöttségi arány a gyárakban, ez nem tényeken alapuló állítás - mondta.

Elképzelhetőnek tartotta ugyanakkor, hogy egy-két üzemben valóban lehet az átlagosnál kicsit több megbetegedés, a munkaerő kisesése pedig valóban okozhat problémákat a munkáltatóknak. Szerinte, ha valahol súlyos lenne a helyzet, azt jeleznék a cégek, de egyelőre ilyen nem érkezett az MGYOSZ-hoz, egyik cég sem kért ilyesmivel kapcsolatban intézkedéseket. Azt ugyanakkor Rolek Ferenc sem tudta megmondani, milyen arányban fordulnak elő megbetegedések és hiányzások a termelésben, de szerinte üzemenként igen eltérő lehet a helyzet. Hangsúlyozta viszont: személy szerint nem látja indokoltnak a teljes, általános gyárlezárást, de ennek az igen komoly következményekkel járó lépésnek a szükségességéről egyébként is a járványügyi szakemberek hivatottak dönteni.

Pandémiás tervek kellenek

Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint nincs olyan helyzet, hogy le kellene állítani a gyárakat, ez a vegyiparban és a gyógyszeriparban a nem is volna helyes lépés most. A megbetegedési számok az országban tapasztalthoz hasonlóak lehetnek a termelésben is, igaz, hivatalos adatok erről nem állnak rendelkezésre – mondta. Hangsúlyozta azt is: a cégeknek ugyanakkor mindenképpen fel kell készülniük, és ha eddig nem tették, ki kell dolgozniuk egy részletes pandémiás tervet. Egyértelműen emelkedik a gyárakban is a megbetegedések száma – közölte érdeklődésünkre Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki ugyanakkor nem látja szükségét egy általános leállításnak. Hangsúlyozta: a munkaadók folyamatosan fertőtlenítenek, elcsúsztatták a műszakváltásokat, hogy ne érintkezzenek a dolgozók, és törekednek a rendszeres tesztelésre is.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!