Február végén mutatták be az európai gazdasági, munkaerőpiaci és szociális szféra helyzetét elemző Benchmarking Working Europe kiadványt. A 20. jubileumi szám a Covid járvány és a nyomában keletkező gazdasági válság hatásairól, valamint az arra adott kormányzati reakciókról is pontos képet ad – írja a Mérce.

Az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) tanulmányának bemutatóján Galgóczi Béla, a tanulmány egyik társszerzője; Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke; Czirfusz Márton, a Periféria Központ elemzője és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke beszélgettek, a Friedrich-Ebert-Stiftung és az Átrium szervezésében.

Nicola Countouris, a brüsszeli Európai Szakszervezeti Intézet kutatási osztályának vezetője a kiadványt bemutató videóüzenetében kiemelte, a Covid járványban két és fél évtizedes európai gazdasági dogmák dőltek meg.

A tanulmány készítésénél számos olyan eredeti válaszreakcióra bukkantak, amik példátlanok az EU történetében és szöges ellentétben állnak azzal, ahogyan a korábbi válságok idején reagáltak a tagállamok a magas munkanélküliségre. Ilyen a csökkentett munkaidőben való foglalkoztatás és azok a jövedelem-helyettesítő rendszerek, amelyek az első hullám tetőzésekor több mint 40 millió munkavállalót segítettek szerte az Európai Unióban.

És ilyen a Stabilitási és Növekedési Paktum részleges felfüggesztése is, ami példátlan lépés, annak ellenére, hogy az elméleti lehetőség már a paktum 2011-es reformja óta megvolt. (A paktum azon szabályait függesztették fel, amelyek korlátozzák a tagállamok költségvetési hiányát és az adósságuk növekedését, így a rendkívüli helyzetre való tekintettel nagyobb teret kaptak az országok a válság kezelésére.)

Ezek egytől egyig fontos jelei annak, hogy megdőltek azok a makroökonómiai dogmák, amelyek az elmúlt két és fél évtizedben az EU-t formálták. A kérdés most az, hogy ezek átmeneti reformok lesznek-e, vagy pedig fokozatosan egy új makroökonómiai keretet fognak-e adni Európa szabályozásának.

Bár a Covid-19 világjárványra adott újszerű válaszok és reakciók Európa-szerte jelentős és növekvő államadósságokat idéznek elő, nem lenne sem kívánatos, sem hatékony, ha erre a nemzeti és európai intézmények később megszorításokkal reagálnának.

A válság sok szempontból átlagosan érintette hazánkat, azonban az alacsony szociális kiadásoknak köszönhetően rosszabb helyzetből indulunk

Galgóczi Béla, a Benchmarking Working Europe egyik társszerzője, a tanulmány magyarországi vonatkozású eredményeinek bemutatása során kitért arra, hogy a jelenlegi válság atipikus és rendkívüli, mind a mélységét, mind pedig az okait tekintve, hiszen most nem a gazdaság belső dinamikája, hanem egy külső erő okozott eddig még sosem látott recessziót Európában.

„Azt már most tudjuk, hogy a recesszió foglalkoztatási hatásai komolyabbak lesznek, mint a 2008-2009-es világválságéi. És azt is, hogy egy elhúzódó válságra számíthatunk.”

Mivel a sokkhatás különböző mértékben érintette Európa országait, ezért a rá adott válaszok is differenciáltak. Amíg a munkanélküliségi ráta alakulása (Magyarországon az 5. legalacsonyabb) és a költségvetési hiány (8,4%) az európai trendekbe illeszkedik, addig a foglalkoztatási arány jó számait az olyan tényezők mint a közmunka vagy a statisztika sajátosságai, torzítják.

Szociális kiadások tekintetében Magyarország rosszul áll, Európában a 6. legalacsonyabb 17%-os GDP aránnyal. Ezen belül is kirívóan alacsony az egészségügyi és a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások mértéke, pedig egy ilyen válságban pont ezekre nagy szükség lenne.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke ennek kapcsán elmondta, szerinte a szociális kiadások növelése csupán politikai szándék kérdése. Elég itt a 28500 forintos nyugdíjminimumra gondolni, amelyhez a GYES is kötve van, és amelynek a nem-növelése a kormány kiadás-csökkentő alapvetéseinek egyike. De ugyanígy a családi pótlék is jó példa, amelynek mértéke közel 10 éve változatlan, miközben az egyre magasabb jövedelmű családok egyre nagyobb támogatásokat kapnak más formákban.

A kollektív szerződések alacsony lefedettsége és a minimálbér tekintetében is Európa sereghajtói közt vagyunk

Galgóczi Béla a negatív magyar tendenciák között említette azt, hogy a foglalkoztatási arány tekintetében nagyon nagy a nemek közötti különbség, és az Európa-szerte egyik legfontosabb munkaerőpiaci-védekezési rendszer, a Kurzarbeit (támogatott, rövidített munkaidőprogram) hazai alacsony elérését és limitáltságát (júniusban 160 ezer, augusztusban 226 ezer igény volt – ez a foglalkoztatottak 4%, illetve kevesebb mint 6%-át érintette).

Ahogyan – az egyébként egész kelet-közép európai régióra jellemző – alacsony kollektív alku lefedettséget is, amely a 2000-es év óta 36%-ról 21%-ra csökkent.

Torsten Müller, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) vezető kutatója elmondta azt is, hogy a minimálbérek tekintetében Európa három fő csoportra osztható: az első Nyugat-Európa, ahol az órabér 9 euró, a középső Szlovénia és Spanyolország 5-6 euróval a legutolsó csoportba tartozó országokban pedig ez 4 euró vagy annál is kevesebb.

Magyarország még ez utóbbi csoporton belül is sereghajtó, 2,74 euróval.

A minimálbérek kapcsán Müller szerint elengedhetetlen, hogy a kollektív szerződésekről is beszéljünk. Közép- és Kelet Európában általánosságban, Magyarországon pedig kiváltképp aggasztóak a trendek: amíg az EU-ban a szerződések alkalmazási köre 61%, addig hazánkban ez mindössze 21%.

Kordás László szerint, amíg az elmúlt időszakban volt ugyan Magyarországon egy jelentős minimálbér emelkedés, ez azonban elég hektikusan alakult. Voltak évek, amikor 15-25 százalék között alakult és volt, amikor 4,5-5 százalék körül. Idén 3,6%-ban állapodtak meg a felek. Ebből is látszik, hogy nincs valós stratégia arra, hogy merre is akarunk tartani igazából, hanem éppen aktuális politikai és gazdasági viszonyok alakítják az emeléseket.

Ez nem jó a vállalkozásoknak, mert nem teremt kiszámítható tervezési környezetet, és nem jó a munkavállalóknak sem.

Kordás nagy reményeket fűz az európai minimálbér direktívához, amely két dolgot hozna majd a kelet-európai és magyar munkavállalóknak. Egyrészt meghatározza azt a szintet, ahonnan indulhatnak a bértárgyalások – ez az átlagkereset 50%-a, a medián kereset 60%-a. A másik a kollektív szerződések lefedettségének növelése: a javaslat 70%-os lefedettséget ír elő.

Rolek Ferenc a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint a jelenlegi minimálbér ügy egy „felfújt lufi”: a magyar minimálbérek abszolút a helyükön vannak, mivel egy magyar minimálbérest az érdekel, hogy mennyit tud érte vásárolni forintban és „nem érdekli, hogy ez hány euró és hol tart Svédországhoz képest”.

Szerinte a Kordás által említett európai tervezet jogellenes, mivel az EU-nak nincs hatásköre ilyen kérdésekben kötelező érvényű direktívákat alkotni, maximum javaslatokat tehet. Ráadásul irreálisnak is tartja, mert szinte egyik európai országban sem valósul meg jelen pillanatban a javasolt 50%, illetve 60%-os arányszám.

Czirfusz Márton szerint a diagrammok olvasásánál úgy tűnhet, hogy amíg nyugaton vannak a magas bérek és a nagy lefedettségű kollektív szerződések, addig keleten ennek az ellenkezője van, de ezek egymással összefüggésben álló tények, egymást kölcsönösen feltételezik.

Azért tud Németországban egy dolgozó magas bérekkel, szakszervezeti lefedettséggel dolgozni, mert ki lehet szervezni Kelet-Európába a munkafolyamatokat alacsonyabb minimál- vagy átlagbéréért és rosszabb vagy nem létező szakszervezeti lefedettség mellett.

Galgóczi Béla hozzátette azt is, hogy egy olyan alacsony kollektív szerződés lefedettségű országban mint Magyarország, a minimálbéreknek igenis nagy szerepük van, mivel sok helyen ténylegesen ez garantálja a minimumot.

Ráadásul a közszférában, a szociális dolgozóknál, a tanárok egyre nagyobb részénél a minimálbér-emelés a béremelkedés egyetlen lehetősége, fűzte hozzá Czirfusz Márton.

Mostanra mindenki felélte a tartalékait, a harmadik hullámban párbeszédre és hathatós segítségre van szükség

A harmadik hullámban szükséges kormányzati lépésekkel kapcsolatban Kordás László elmondta, mostanra mind a munkavállalók, mind pedig a munkáltatók felélték a tartalékaikat. Így az újraindításhoz szükséges likvid forrásokat pótolni kell a vállalkozásoknál, hogy az újranyitásánál minél előbb vissza tudjanak állni az eredeti termelési szintre.

Ráadásul a munkavállalókat az első hullám idején egy elhibázott kormányzati döntés, a munkáltatóknak megadott egyoldalú döntési jog is keményen érintette. Ilyen például a kollektív szerződések felmondásának lehetősége, aminek most és a következő időszakban „isszuk meg a levét”.

„Hiszen sok olyan helyzet áll elő, hogy ezeket a szerződéseket felmondták, a juttatásokat befagyasztották vagy elvették és ezeket most nem akarják visszaadni. A munkavállalói reakció erre, hogy visszakövetelik az eredeti juttatásokat, ilyen helyzet alakult ki Makón is.”

Rolek Ferenc szerint a vállalkozásoknak is arra kell most berendezkednie, hogy a járvány hosszútávon velünk marad. Így a jelenlegi helyzetben az lenne a legfontosabb, hogy a járvány által leginkább érintett iparágakat, úgymint a turizmust, vendéglátást, bizonyos humánszolgáltatási területeket, a kormány kiemelten és fókuszáltan támogassa.

Czirfusz Márton hozzáteszi azt is, hogy eddig a vállalatoknál foglalkoztatott dolgozókról volt elsősorban szó, de mellettük sokan vannak, akik önfoglalkoztatóak, KATÁ-s vállalkozók vagy korábban külföldön végeztek szezonális munkát, de annak megszűntével haza kellett jönniük. Rájuk is gondolnia kellene a kormánynak, mert akinek nincsen bevétele, azon nem fog segíteni, ha például elengedjük a befizetendő KATÁ-t.

Czirfusz Márton, Kordás László és Rolek Ferenc sem tartja kívánatosnak a gazdaság pandémia előtti szerkezetéhez való visszatérést. Szerintük most van itt a lehetőség meghatározni a magyar gazdaság versenytársakkal szembeni előnyeit, és azokba fektetni például az Európai Uniótól érkező forrásokat.

De ehhez, és ebben mindannyian egyetértettek, nagy szükség lenne egy széleskörű társadalmi párbeszédre.

Forrás: Mérce