A kormányrendelet szerint újra fel lehet venni közmunkára azokat is, akiknek a tízéves szabály miatt már megszűnt a közfoglalkoztatási jogviszonya – írja a HVG.

A veszélyhelyzet ideje alatt a közfoglalkoztatási jogviszony időtartama meghaladhatja a tíz évet

– mondta ki egy kedden késő este megjelent kormányrendelet.

Az eddigi szabály szerint ugyanis a határidő lejártával nem lehetett volna tovább foglalkoztatni azokat sem, akik tíz év alatt nem tudtak valódi álláshoz jutni, pedig ezeknek az embereknek alig van esélyük visszatérni a munkaerőpiacra. Az engedmény azokra is vonatkozik, akiknek a tízéves szabály miatt már megszűnt a közfoglalkoztatási jogviszonya, őket újra fel lehet venni.

Ugyancsak a járványveszély miatti felhatalmazás alapján változnak az otthonteremtési kamattámogatás igénylésének feltételei azok számára, akik elveszítették az állásukat. Ők is kérhetik a támogatást, mert a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig nem kell figyelembe venni a biztosítotti jogviszonyban történt megszakítás időtartamát akkor sem, ha az egybefüggően a 30 napot meghaladja. Feltétel, hogy az illető a veszélyhelyzet ideje alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül újra helyezkedjen el, mert ekkor biztosítotti időnek tekintik azt az időszakot is, amely alatt valójában nem volt munkája.

Meghosszabbodnak – általában a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig – a különböző benyújtási, igazolási és elszámolási határidők a családi otthonteremtési kedvezményről (csok), a babaváró támogatásról és a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló rendeletben is.

Forrás: HVG