A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint olyan hatékony a kormány munkahelyvédelmi támogatása, hogy 2020 decemberében négyezerrel több ember dolgozott mint egy évvel ezelőtt. A szakszervezeti szövetség elnöke szerint azonban nem mindegy, hol keressük az ezzel kapcsolatos adatokat, ugyanis a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal szerint egy év alatt 56 ezren veszítették el a munkájukat.

Számos jelentés, felmérés, kutatás jelent meg arról, hogy a koronavírus-járvány milyen mértékű munkanélküliséget okozott a világon. Magyarországon azonban egyre több hír érkezik arról, hogy nem is olyan rossz a helyzet. Erről Orbán Viktor is beszélt a múlt heti rádióinterjújában.

"Ma Magyarországon dolgozik 4 millió 496 ezer ember. Ez 26 ezerrel kevesebb mint a válság előtt volt. Tehát ma a válság miatt elvesztett munkahelyek száma 26 ezer" - mondta a miniszterelnök.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón már egyenesen arról beszélt, hogy decemberben 4000 emberrel többen dolgoztak Magyarországon, mint egy évvel korábban.

Ez azt mutatja, hogy azok a gazdasági intézkedések, amelyeket a kormány meghozott, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és bár többen vannak, akik részmunkaidőben dolgoznak, ami nyilván kevesebb jövedelemmel is jár, de összességében azt tudjuk mondani, hogy a foglalkoztatottsági szám nem változott

- fogalmazott a miniszter.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség emlékeztetett rá, hogy kétféle módszer létezik a foglalkoztatottsági adatok mérésére. Kordás László szerint a kormány ezek közül a kevésbé megbízhatót veszi alapul.

Az egyik, amit a KSH végez, az arról szól, hogy telefonos lekérdezés alapján megkérdeznek 1000-1500 embert, hogy neki az elmúlt egy héten volt-e egy órát meghaladó kereső tevékenysége. Ha erre az a válasz, hogy igen, akkor ő már foglalkoztatottnak minősül. Lássuk be, hogy ő ettől még simán lehet munkanélküli

- hívta fel a figyelmet Kordás László, a szövetség elnöke.

Kordás László szerint sokkal pontosabb az az adatsor, amit a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatalban állítanak össze a munkanélküli segélyre jelentkezők számából. Eszerint míg 2019 decemberében a nyilvántartott álláskeresők száma 235 ezer volt, 2020 decemberében több mint 290 ezer. Egy év alatt tehát közel 56 ezer ember veszítette el a munkáját.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!