Egy éve még a kellemes és egészséges munkakörnyezet is az egyike volt annak az öt legfontosabb szempontnak, ami alapján vonzónak tartottak az emberek egy munkahelyet. A járvány rengeteg változást hozott, mára a stabilitás vagy a közvetlen vezető személye került előtérbe a munkahely értékelésekor – írja az infovilag.hu.

A koronavírus olyan világválságot okozott, amelyben közvetlenül vagy áttételesen mindenki érintett. Ebben a sorsközöségben előtérbe került az egymásra figyelés, a humánum, és ez a munkahelyeken különösen erősen érződik.

A Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásában arra kereste a választ, hogy milyen következményekkel járt a munkaerőpiacon az a sok változás, ami már az első hullámban is érintette a munkahelyeket, és milyen hatásai lehetnek ezeknek hosszú távon.

„Megváltozott a munkaidőm, megnőtt az elvégzendő munka mennyisége, módosították a feladatkörömet, otthonról dolgozom, mások a munkatársaim” – jellemzően ezeket a változásokat élték meg az emberek a munkahelyükön a tavasszal. Nem volt egyszerű az alkalmazkodás az új helyzethez, ennek ellenére 100-ból több mint 60 dolgozó alapvetően elégedett volt a járvánnyal kapcsolatos munkahelyi intézkedésekkel. Főleg azt díjazták, ha a munkaadó minden tőle telhetőt megtett a munkahelyek megőrzéséért, a cég működőképességének fenntartásáért. Nagyra értékelték azt is, ha a vezetés gyorsan lépett és korrekt módon tájékoztatta a dolgozóit.

Az emberek kétharmada számára továbbra is elsődleges, hogy bejelentett munkaviszonyt ajánljon a munkáltató. Az egy évvel ezelőtt készült, hasonló felmérés eredményéhez képest azonban érezhetően előtérbe került a munkahely stabilitása és a közvetlen vezető személye. Az, hogy jól ki lehessen jönni a vezetővel még fontosabb szempont, mint az, hogy ugyanazért a munkáért magasabb fizetést kapjanak.

Az, hogy egy munkahelyen milyen járványügyi intézkedéseket vezettek be, befolyásolta a dolgozók véleményét a munkahelyükről. Csaknem minden harmadik ember mondta azt, hogy ebben az időszakban javult a cégéről kialakított képe, és csak fele ennyien jelezték, hogy romlott a megítélésük munkáltatójukról. A legnagyobb pozitív változás a pénzügyi, az informatikai és egyéb üzleti szolgáltatások területén következett be. Ezekben a szektorokban a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a dolgozók 44 százaléka tekint a korábbinál pozitívabban a munkahelyére.

Százból 17-en tervezik jelenleg, hogy munkahelyet váltanak, 13-an már egy éven belül. Főleg a fiatal fővárosiak, valamint azok a dolgozók keresnek új állást, akik a járvány miatt a jelenlegi munkahelyükön valamilyen megterhelő, nyugtalanító változást tapasztaltak. Egy éve ez az arány még jóval magasabb volt, ami egyértelműen arra utal, hogy a koronavírus a munkaerőpiacon nagyobb óvatosságra készteti a munkavállalókat.

A kutatás megerősítette, hogy a cégek járványügyi intézkedései számottevő hatással voltak a dolgozók munkahelyváltási terveire. A megkérdezettek harmada számolt be arról, hogy még ha korábban fontolgatta is, most kevésbé szeretné otthagyni meglévő állását, és csak fele ennyien mondták ennek az ellenkezőjét.

Forrás: infovilag.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!