Erősödött a verseny a diákok között a jó nyári munkahelyekért, de – néhány iskolaszövetkezet szerint – kevesebb pozícióra pályázhatnak – írja a Világgazdaság.

A járvány sok diák munkavállalási tervét húzta keresztül, de a nyári időszak – amikor egyébként is többen dolgoznak – kedvező változást hozhat. Baksay-Szabó Ádám, az Y Generáció Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja szerint több ezer diák keres munkát, de míg a korábbi években jellem­zően már áprilisban érdeklődtek, az idén csak jú­nius elejétől.

Számuk a korábbi évekhez képest kissé nőtt – tapasztalta Tóth Tamara, a Job Force Iskolaszövetkezet vezetője –, de a beszűkült lehetőségek miatt aktívabbak is:

egy állásra 30-40 százalékkal többen pályáznak. Tóth Tamara rámutatott, hogy a diák­foglalkoztatás együtt mozog a különböző gazdasági szektorok felnőttfoglalkoztatási trendjeivel, ezért például a turizmus és a vendéglátás területén erős a visszaesés.

A könnyű fizikai munkák a legnépszerűbbek, mint az árufeltöltő és a hoszteszfeladatok, a legkevésbé pedig a mezőgazdaság keresett, főként azért, mert korán kell kelni. Órabérük a minimálbérhez igazodik, eszerint legalább bruttó 926 forintot keresnek, de Budapesten és a nagyobb városok környékén ennél jellemzően többet, 1000 és 1500 forint közötti összeget.

Még többet kínálnak a mérnöki, pénzügyi és IT-területek, valamint a több nyelv ismeretét igénylő pozíciók, ezekben akár bruttó 2000 forint felett is lehet az órabér.

A nagyváro­soknak diákmunka-szempontból is nagyobb a felvevőképességük, és 5-20 százalékkal magasabb bérek érhetők el.

A munkát kereső diákok területi eloszlása megfelelő, sehol sincs hiány belőlük. Tóth Tamara szerint a mezőgazdasági munkákra, a hagyományostól eltérő munkaidőben végezhető feladatokra gyorsabban el tudnak helyezkedni a diákok, ám összességében némiképp csökkentek a lehetőségeik, főleg a 18 éven aluliaknak.

Forrás: Világgazdaság

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!