A magyarok 35%-ának csökkent a jövedelme januártól májusig - ez derült ki a Pulzus Kutató friss felméréséből, amit a Napi.hu megbízásából készítettek. A legrosszabb helyzetben a fiatalok és a budapestiek vannak. A híradónk által megkérdezett közgazdász és a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a jövedelemcsökkenés a késve meghozott gazdasági intézkedések következménye. Közben a kormány bejelentette, 80 milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási programot indít. Ez a jövőben 70 ezer munkanélkülin segíthet – írja az ATV.

 A Pulzus Kutató által készített 1000 fős reprezentatív felmérése szerint a lakosság 35%-ának csökkent a jövedelme 2020 januárja és májusa között.

Bodnár Zoltán, közgazdász híradónknak arról beszélt, ez elég magas számnak tekinthető. „Ez egy jelentős jövedelem csökkenés, ami természetesen meg fog majd mutatkozni a kereslet csökkenésben is, ami ugye lassítja gazdaság újraindításának sebességét is” – fogalmazott.

A felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság 50%-ának változatlan maradt a jövedelme, 4%-ának emelkedett. Az is látható, hogy a férfiak fizetése csökkent nagyobb mértékben, és hogy minél idősebb valaki, annál stabilabb a jövedelmi helyzete. Az pedig, hogy a budapesti munkavállalók jártak a legrosszabbul, egyértelmű. 13%-uk a bevételének több mint felét elveszítette. Ennek oka Budapest gazdasági súlyában keresendő.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a felmérés maximálisan megerősíti az ő tapasztalataikat. Kordás László szerint most látszik a megkésett gazdasági intézkedéseknek a hatása. Úgy vélekedett, ennek is két iránya van: az egyik, hogy jelentős mértékben növekszik az álláskeresők száma, a másik pedig az, hogy, aki meg tudja tartani az állását, az sem számíthat túl nagy segítségre az államtól.

A kormány a jelenlegi 330 ezer álláskeresőket munkahelyteremtő bértámogatással segítené. Már csaknem 100 ezren jelentkeztek a programra. Az álláskeresőket most 80 milliárd forintos programmal támogatják - közölte az államtitkár.

„A bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100%-át, de legfeljebb havi 200 ezer forintot térítünk meg a munkavállalónak. Ez azt jelenti, hogy minden egyes álláskereső elhelyezkedését, munkahelyének megőrzését, közel havi nettó 112 ezer Ft-tal tudjuk támogatni” – ezt Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár mondta.

A vállalkozásoknak a hat hónapos bértámogatás mellé 3 hónap tovább foglalkoztatást írnak elő, így a programban részt vevő munkavállalóknak foglalkoztatása 9 hónapig biztosítottá válik.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!