Az információs technológia területen tanuló vagy dolgozó fiatalok tartják leginkább biztosnak munkakilátásukat a koronavírus-járvány kedvezőtlen munkaerőpiaci hatása ellenére, és leginkább a szakképzésben tanuló fiatalok aggódnak.

A Zyntern.com gyakornoki és frissdiplomás állásportál közzétette egy reprezentatív felmérésének eredményeit.

Kérdőívét több mint 3000 fiatal töltötte ki az elmúlt egy hónapban, és közülük 27 százalék jelezte, hogy elvesztette gyakornoki vagy főállású munkáját. Szakterületenkénti megoszlásban a bölcsészek (38 százalék) és a szakmunkások (37 százalék) voltak legnagyobb arányban érintettek, míg a legkevésbé érintettnek az agrár, a mérnöki és az IT területen dolgozó fiatal munkavállalók számítanak. Korosztályos megoszlásban a 20-23 éves korcsoport a leginkább érintett (32 százalék), földrajzi megoszlás szerint pedig az látható, hogy a budapesti fiatalok nagyobb arányban vesztették el munkájukat (29 százalék), mint vidéki társaik (23,5 százalék). A válaszadók 15 százaléka jelezte, hogy csökkentették fizetését.

A koronavírus közép- és hosszú távú munkaerő piaci hatásait vizsgáló kérdésre a kitöltők több mint fele válaszolta, hogy szerinte a cégek erőteljes digitális fejlesztésekbe fognak kezdeni, illetve, hogy nehezebb lesz elhelyezkedni. A vidéki fiatalok a kérdést illetően pozitívabban vélekednek budapesti társaiknál. A válaszadók 34 százaléka gondolja azt, hogy csökkenni fognak a bérek a járvány nyomán, és ebben a kérdésben is optimistábbak a vidéki fiatalok. Több mint 3 százalék azok aránya, akik béremelésre számítanak.

Forrás: autopro.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!