Mindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól – ígérte a miniszterelnök hétfőn. Ebből kiolvashatjuk azt, hogy újra felpörgetnék a közmunkaprogramot, de ez sokkal több problémát okozna, mint 2010 után. A kormány próbálkozott az elmúlt években még szövetkezetek szervezésével is, sikertelenül – írja a HVG.

 Ha valaki elveszíti az állását, az álláskeresési járadék három hónapjának letelte után biztosan lesz állásajánlata, ha nem egy cégtől, akkor a magyar államtól – ígérte meg hétfőn Orbán Viktor a parlamentben. A miniszterelnök ígéretét nagyon optimistán lehetne úgy is értelmezni, hogy a gazdaság villámgyors helyreállásában reménykedik, de ez a kevésbé valószínű forgatókönyv.

A miniszterelnök nem segít azokon, akik kíváncsiak a konkrétumokra. Azt azonban gyakorlatilag minden ellenzéki megszólalásra válaszul elmondja ő és más fideszes politikusok is: a kormánypárt nem segélyeket akar adni, hanem azt próbálja elérni, hogy minél többeknek legyen munkája, és az eddigi tíz év munkaerőpiaci politikáját folytatnák. Ha nem a csodában reménykedik a kormány,

ebből is arra következtethetünk, hogy valamilyen közmunkaszerű program indulhat.

2010-ben, mielőtt a közmunkát bevezették volna, a Központi Statisztikai Hivatal szerint 3,78 millió magyarnak volt munkája. Az akkor hatalomra került második Orbán-kormány azt ígérte, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet hoznak létre. Már akkor lehetett látni, hogy ez egy irreális ígéret, mert a leginkább optimista forgatókönyv szerint sincs ennyi munkára fogható ember az országban, de az, hogy 820 ezerrel megnőtt 2020-ra a dolgozók száma, így is látványos javulás.

Ez azonban csak részben köszönhető a munkaerőpiacnak. A magyarországi elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma nagyjából 500 ezer fővel nőtt, 4,26 millióra. Az, hogy ennyivel nőtt a számuk, nagyjából a reális adat, amit akkor várhatunk, amikor az EU, azon belül Magyarország, de az egész világ gazdasága is fellendülő időszakában van. A közmunkások száma a koronavírus okozta válság előtti utolsó hónapokban 105 ezer fő volt, 115 ezer ember pedig magyar cégek külföldi telephelyein dolgozik.

A közmunkát az elmúlt években már elkezdték leépíteni: a csúcspontján, 2016 júniusában 218 200 közmunkás volt az országban. Közülük csupán 24 400-an dolgoztak piaci vállalkozásoknál, a többieket az önkormányzatok vagy önkormányzati, esetleg állami cégek látták el munkával.

Mielőtt azonban arra gondolnánk, hogy ezt újra felturbózzák állami pénzzel, nem árt tisztában lenni egy fontos különbséggel: a közmunkaprogramba bekerültek és az állásukat most elveszítők teljesen más kategóriába tartoznak, így munkához juttatásuk is teljesen eltérő módon történhet meg. A közmunkát arra a célra találták ki, hogy a segélyt felváltsák valamivel, leginkább szegény, képzettséggel nem rendelkező embereket vezényeltek ki dolgozni, akik enélkül semmilyen juttatásban nem részesültek volna.

Most viszont képzett középosztálybeliek tömegei is elveszthetik az állásukat, ők nem a segély, hanem munka helyett kapnák meg a közmunkát. Természetesen elvileg őket is ki lehet hívni utcát söpörni havi 54 ezer forintért, de ez politikailag nem volna annyira könnyen eladható ötlet. Az pedig szintén csak első látásra tűnik járható útnak, hogy képzettségük szerint alkalmazzák őket közpénzből például a súlyos munkaerőhiánnyal küzdő közigazgatásban, hiszen jobbára alapvetően teljesen más képzettséggel bíró emberekről van szó. Márpedig, kicsit sarkítva: mindenféle képzettség nélkül lehet árkot takarítani, de nem biztos, hogy az utcáról bejőve lehet valaki egy kormányablak dolgozója. Ráadásul ennek létszámbeli korlátai is vannak, nem beszélve arról, hogy közben az állam a bürokráciacsökkentést hirdet.

A közmunkaprogrammal kapcsolatos egyik leggyakoribb kritika az, hogy valójában szinte semmilyen termelő munka nem történik ott, és szinte semmilyen átvezető út nincs belőle az elsődleges munkaerőpiacra. Amikor 2011-ben bevezették a programot, azt ígérte a kormány: olyan beruházásoknál fogják majd nagy arányban alkalmazni a közmunkásokat, amelyeket „nem XXI. századi technológiával” végeznek majd, például nagy állami beruházásnál foglalkoztathatják őket építőmunkásokként. Végül nagyon sok helyen még csak nem is ez történt: gyakran önkormányzatok alkalmaztak közmunkásokat árkok karbantartására, közterületek takarítására. Városokban előfordult, hogy közmunkások fújták a járdára azt a lehullott falevelet, amelyet aztán a járdáról söpörtek el mások, de láthattuk olyat is, hogy a kertészek által gondosan rendbetett parkokat másnap közmunkásokkal tisztították meg.

A nagy újítás az volt, hogy magáncégek is alkalmazhatták a közfoglalkoztatottakat, például mezőgazdasági idénymunkára. Ennek pedig a haszonélvezői leginkább a munkaadók voltak, ők ugyanis

a minimálbérnél alacsonyabb fizetésért szereztek munkaerőt.

Éveken át arra sem volt jó a közmunkaprogram, hogy az elsődleges munkaerőpiacra visszasegítse az embereket. 2018-tól láttunk ebben változást, amikor már akkora lett a munkaerőhiány, hogy gyakorlatilag bárkit felvettek a cégek, aki nem teljesen alkalmatlan bármiféle munkára. Egészen addig viszont az volt a jellemző, hogy aki kikerült a közmunkaprogramból, az nem sokkal később ismét visszakerült oda.

Megint a munkaadók járnak jól?

A kormánynak azért van még más lehetősége is: a munkahelyteremtési támogatásokat évről évre százmilliárd forint körüli nagyságrendben osztogatja, 2019-ben már a 100 milliárdos határ fölé ment. Tavaly a támogatott cégek 6686 új munkahely létrehozását vállalták, vagyis egy új munkahely ára 15,7 millió forint állami támogatás volt. Elképzelhető, hogy ezzel most is megpróbálkozik a kormány, de egy komoly gond van az ötlettel: ha nincs kereslet a munkára, akkor a cégek nem fognak tömegesen új dolgozókat felvenni, csak hogy a kapun belüli munkanélküliséget visszahozzuk 1989 után, akkor sem, ha állami támogatás jár érte.

Egy nagyobb ötlet volt még az elmúlt években, hogyan lehetne minél több embert bevonni a munkába: a szociális, illetve a nyugdíjas-szövetkezetek létrehozása – igaz, ezekben az esetekben nem a munkanélküliség csökkentése volt a feladat, hanem az, hogy a munkaerőhiányt enyhítsék. A szociális szövetkezetek tervét szép lassan elengedték, már 2019-ben arról szóltak a hírek, hogy sorra szűnnek meg vagy válnak inaktívvá ezek. A nyugdíjas-szövetkezetek ötlete pedig teljes bukás lett, hiába vizionált Kósa Lajos már 800 ezer munkába visszatérő nyugdíjast, a visszafogottabb fideszesek pedig néhány százezret, végül a legoptimistább becslés szerint is húszezer embert vittek így vissza a munkába – végül azzal, hogy járulékmentességet adtak minden nyugdíj mellett dolgozónak, gyakorlatilag kicsinálták a rendszert.

Forrás: HVG