Nincs utas, a boltok zárva vannak, így elkerülhetetlen volt a létszámcsökkentés a ferihegyi repülőtéren. Főleg az utasok biztonsági átvizsgálását végző alkalmazottakat küldik el – írja az mfor.hu.

A Budapest Airport utasforgalma több mint 99 százalékát elveszítette, elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés - írta a Liszt Ferenc Repülőteret üzemeltető cég közleményében. Míg 2019 áprilisában átlagosan napi 44 ezer induló és érkező utas haladt át a repülőtéren, 2020 áprilisában ez a szám alig éri el az 275 főt. A korábbi tizenhat helyett jelenleg egyetlen csatornán végzik az utasok biztonsági átvizsgálását, a repülőtéren minden kereskedelmi egység zárva tart és a terminálépület jelentős részét is lezárták. A repülőtér központi utasforgalmi csarnoka gyakorlatilag üresen áll.

Az előrejelzések szerint az országhatárok megnyitását és a légijáratok újra indulását követő időszakban a korábbinál kevesebb légiutast köszönthetnek a repülőterek; az utazási kedv egészségügyi megfontolások és gazdasági okok miatt várhatóan csak fokozatosan tér vissza. Ezért a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 millió, sem pedig a tavaly regisztrált 16 millió főt.

A létszámcsökkentés elsősorban azokat a munkaköröket érinti, amelyekben a forgalomcsökkenés miatt jelentősen csökkent a munkavégzés. A létszámcsökkentésben érintett munkavállalókkal a Budapest Airport a lehető leghumánusabban és legkorrektebben fog eljárni - írta a réptéri cég.

 

Lapunk is írt arról, hogy ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra. A légitársaság honlapján megjelent közlemény szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkenti a magyar kötődésű légitársaság. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbe adóhoz.

Forrás: mfor.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!