A koronavírus járvány alapjaiban változtatta meg a hétköznapokat, nagyon sok vállalkozás és a dolgozói kerültek nehéz helyzetbe, miközben más profilú cégek munkája jelentősen megszaporodott. A házhoz szállítással foglalkozó cégek például alig győzik a munkát. Nem meglepő, hogy rengetegen vannak azok közül, akik korábbi állásuk elveszítése után most futárként szeretnének elhelyezkedni. Utánajártunk, milyen esélyeik vannak, mire számíthatnak most a piacon és mennyi pénzt kereshetnek futárként. A Pénzcentrum cikke.

A koronavírus-járvány miatt magyar cégek tízezrei dőlhetnek be heteken belül, százezrek állása került veszélybe. A gazdasági hatások elsősorban abból fakadnak, hogy a turizmus, a vendéglátás, a rendezvényszervezés vagy a közlekedési szolgáltatások iránti érdeklődés az emberek óvatossága miatt megcsappant. Sok étterem, cukrászda, pékség épp ezért gyorsan reagált a helyzetre és átálltak a házhoz szállításra. Ezzel együtt az étel házhozszállítással foglalkozó cégek forgalma is megnőtt.

A vállalatot az elmúlt 3 hétben már közel 900 étterem kereste fel csatlakozási szándékával, ezt megelőzően is már összesen csaknem 2000 éttermi partnere volt a NetPincérnek. Az éttermek jelentős része továbbra is budapesti vagy Budapest környéki, azonban a vidéki nagyvárosok élénkülése is egyre intenzívebb

- közölte a Pénzcentrum megkeresésére a NetPincér, hozzátéve, az éttermi paletta folyamatosan bővül, a héten csatlakozott például a Burger King is, országszerte 41 éttermével.

Új kezdeményezésünk keretében ingyenes házhoz szállítással támogatjuk a bajba jutott éttermeket áprilisban: országszerte 27 településen több száz étterem kínálatából díjmentes a NetPincér GO házhoz szállítás a hónap végéig, ezzel is segítve a hazai kávézók és éttermek életben maradását

- írta a cég, amely elárulta, az elmúlt hónapban eddig több, mint 200 új futárpartnerrel kezdtek el együtt dolgozni és az éttermi partnereik körének bővülése mellett folyamatosan bővítik a futárpartnereik körét is.

Vagyis folyamatosan keresnek futárokat, Budapesten és vidéken is.

Sokan vannak, akik az állásuk elvesztése után futárként szeretnének elhelyezkedni. A NetPincér is tapasztalja ezt, hatalmas az érdeklődés a munka iránt, az elmúlt egy hét alatt több, mint 700-an nézték meg a csatlakozást segítő bemutatkozó prezentációikat és töltöttek ki tesztet online a csatlakozáshoz.

A másik nagy ételszállítással foglalkozó a cég, a Wolt is azt mondta lapunknak, jelenleg a növekedésnek köszönhetően keresnek új futár partnereket, a felvétel folyamatos, de a mértéke a felhasználói igények változásától függ. A Pénzcentrum a közösségi médián, egy zárt futár-csoportban arról hallott, hogy jelenleg létszám stop van a Woltnál, ezt a cég határozottan cáfolta.

Most sem mindenkit veszünk fel, csak azt, aki átmegy a teszten és alkalmasnak találjuk a munkára, hiszen túljelentkezés van, ezért várólista kialakulhat, de létszámstop nincs"

- írták.

Az érdeklődés óriási, sokkal nagyobb számban jelentkeznek olyanok, akik eddig nem ebben a szakmában dolgoztak, mint a korábbiakban. Leginkább az eddig a vendéglátásban, turizmusban dolgozók jönnének, akik elveszítették a munkájukat, de nagyon sok a taxis is

- írta a Pénzcentrumnak a cég.

Mennyi az annyi?

Kiemelt kereseti lehetőséget jelent NetPincér GO szerződött futárpartnernek lenni, a futárpartnerek összetett, de átlátható fizetési konstrukcióban dolgoznak, a megkeresett összeg arányos a teljesítményükkel.

Mivel futárpartnereink nagy része részmunkaidőben dolgozik, azt érdemes figyelembe venni a bérezés kapcsán, hogy milyen órabérben tudnak dolgozni. Az átlag órabér márciusban 2175 forint volt, de van olyan futárpartnerünk is, akinek az órabére az előző hónapban megközelítette a 3000 forintot teljesítményének köszönhetően. Ha havi szinten nézzük, akkor volt több olyan futárpartner is az elmúlt hónapban, aki megkereste a több mint 600 000 forintot

 - mondta a a NetPincér a fizetésekkel kapcsolatban, hozzátéve, hogy a fenti összegek bónusz és jatt nélkül értendőek. Elmondták, a jattról csak becsléseik vannak, bónuszt pedig főleg az ún. futár kapitányok kapnak: több futárnak van egy kapitánya, akihez fordulhatnak az ügyes-bajos dolgaikkal, problémáikkal, kérdéseikkel, aki segít nekik és tolmácsolja a cégvezetés felé ezeket.

A Woltnál a futár partnerek bérezése szintén teljesítményarányos, akkor tudnak jól keresni, ha jó időben dolgoznak, amikor magas a kereslet (vagyis leginkább ebéd- és vacsoraidőben). A fizetés tulajdonképpen a címpénzből (vagyis hogy ki mennyi címet teljesített), távolságdíjból és egyéb bónuszokból tevődik össze. A cég megkeresésünkre közölte, arra is van lehetőség, hogy valaki fix munkaórákat vállaljon, ez esetben teljesítménytől függetlenül fix bér is jár. A cég elárulta,

a legjobb futáruk márciusban egy budapesti motoros futár volt, aki 1 millió forint felett keresett a hónapban.

Ez kiemelkedő, de nem egyedi eset, hiszen itt tényleg mindenki annyit dolgozik, amennyit szeretne és bír, munka pedig van bőven, a kifizetések pedig két hetes időszakokban történnek

- jegyezték meg.

Forrás: Pénzcentrum

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!