Összefogásra ösztönöz az Emberi Erőforrások Minisztériuma: arra kéri az előadóművészeti intézmények vezetőit, művészeket, szakembereket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, amelynek célja a koronavírus-járvány miatt veszélyeztetett szépkorúak megsegítése – olvasható a Kisalföldben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatja a kaposvári Csiky Gergely Színház kezdeményezését, mely szerint a színházbezárásokkal szabaddá váló munkaerővel, kihasználatlan eszközökkel segítenék a koronavírus-járvány miatt veszélyeztetett szépkorú lakosságot

– olvasható az Emmi közleményében.

Mint írják, a kezdeményezés célja, hogy olyan – szakmai hozzáértést nem igénylő – feladatokat lássanak el, amely e vészterhes időben a társadalom javát szolgálják, ugyanakkor segítséget tudjanak nyújtani azoknak, akik kiemelten veszélyeztetettek, nehezebben alkalmazkodnak, illetve kevesebb lehetőségük van kivédeni a koronavírus-járvány nehézségeit.

A vállalható feladatok között lehet bevásárlás, gyermekfelügyelet, gyógyszerbeszerzés, online oktatás, illetve minden olyan tevékenység, amely segítséget nyújt az időseknek, rászorulóknak.

A közleményben Fülöp Péter művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárt, a Csiky Gergely Színház igazgatóját idézik, aki kiemelte: kulturális területen sok potenciálisan szabad munkaerő csoportosítható át oda, ahová szükséges.

„Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi pszichét, mely akkor a legerősebb, ha hasznos, segítő eleme a társadalomnak”

– mondta.

Mint írják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kéri az intézményvezetőket, előadóművészeket, szakembereket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez és fogjon össze az előadóművészet a vészhelyzet elhárításában.

További információt a szaktárca ideiglenes e-mail címén, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kérhetnek az érdeklődők.

Forrás: Kisalföld

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!