Ideiglenes munkaerőt toboroznak az élelmiszeráruházak. Őket nem érinti a nyitva tartás hétfőn bejelentett korlátozása – írja a Népszava.

„Élelmiszer-szállítási kapacitásaink megteltek, bizonytalan ideig nem tudunk új rendelést fogadni” – ez az üzenet fogadja az Auchan online áruházába betérő virtuális vásárlókat.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos újabb korlátozó intézkedések, például az iskolabezárások bejelentésének hatására ugyanis az eddiginél is többen kerekedtek fel bevásárolni. Aki pedig ezt a tömeget szerette volna kikerülni, a webes élelmiszerboltokból igyekezett feltölteni készleteit.

 Ez azonban most egyáltalán nem megy gyorsan, hiszen az online áruházak egyre kevésbé bírják a dömpinget.

Mivel nincs elegendő futár a megnövekedett igények kiszolgálására, már február végén is napokra előre beteltek a házhozszállítási időpontok, most pedig több hetes kiszállítási idővel kell számolniuk a vásárlóknak.

Az Auchan tájékoztatása szerint a vállalat teljes csapata a beszállítókkal közösen azon dolgozik, hogy minden áruházukban elérhetőek legyenek termékeik, így az online rendeléseket kiszolgáló 3 áruházban is. Ennek ellenére a megnövekedett terhelés miatt a helyettesítő termékek aránya is megnövekedhet, de akár az is előfordulhat, hogy bizonyos terméktípusokból helyettesítő terméket sem tudnak majd szállítani.

A Tesco a megvásárolható termékek számát korlátozta pár napja az online boltjában. Mint a vásárlóknak kiküldött tájékoztatójukban írták:

ahhoz, hogy mindenki hozzáférhessen az alapvető termékekhez, egyes kategóriákon belül 12 darabban maximalizáljuk a megvásárolható mennyiséget vásárlónként. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy áruházaink polcait folyamatosan feltöltsük, de ebben az időszakban előfordulhat, hogy egyes termékek átmenetileg kisebb mennyiségben vagy egyáltalán nem elérhetők.

Hogy az online áruházak sem tudnak mindent kiszállítani, ami a webáruházból megrendelhető, annak az az oka, hogy az online boltok is a vásárlóhoz legközelebb eső áruházból viszik ki a megrendelt termékeket, ha pedig ott nincs a polcon az adott áru, akkor az online vevőt sem tudják kiszolgálni. Márpedig múlt hét szerda óta minden nap karácsony van az élelmiszerboltokban, legalábbis ami a vásárlási forgalmat illeti - jellemezte a járványügyi korlátozások miatt kialakult helyzetet Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.

A dolgozók pedig - akik békeidőben is kevesen voltak a polcok feltöltéséhez, és emiatt gyakran a pénztáros állt be árut pakolni -, nem győzik pótolni a polcokon a termékeket. Ezért látni egyre több üzletben teljesen üres polcokat, nem pedig azért, mert készletproblémák lennének. Nincs, aki a felfokozott igényeknek megfelelő ütemben eljuttassa az árut az eladótérbe

– fogalmazott Karsai Zoltán.

A Tesco emiatt most ideiglenes munkaszerződéssel keres dolgozókat. Álláshirdetésükben azt írják:

Ideiglenesen új kollégákat toborzunk, pénztárosokat, áruházi munkatársakat és bolti eladókat az üzletekbe, illetve bevásárlási és kiszállítási asszisztenseket és szükség esetén másokat is.

A bolti dolgozók terhelését ugyanakkor nemcsak a bevásárlási dömping, hanem az is fokozza, hogy sok a kisgyerekes munkavállaló, aki most az iskola és óvodabezárások miatt nem feltétlen tudja kire bízni gyermekét. A tankerületeknek és az óvodáknak ugyan kell ügyeletet szervezniük, és ide többek között éppen a kereskedelemben dolgozók gyermekeit várják. A jelenlegi helyzetben azonban nem biztos, hogy a szülők be akarják adni ezekbe a csoportokba a gyermeküket. A boltok a fenti nehézségek ellenére hétfőn rendben kinyitottak, mivel a hétvégén átszervezték a munkabeosztásokat és igyekeztek inkább azokat terhelni, akiknek nincs gyerekük vagy meg tudták oldani a felügyeletet.

Az eladók ugyanakkor nemcsak fokozott munkaterhelésnek vannak kitéve, hanem a járványveszélytől is tartanak, ezért szeretnének védőfelszerelést, maszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt. Utóbbit Karsai Zoltán szerint tudják biztosítani a munkálatók, maszkokból azonban hiány van. A szakszervezet ezért arra is keresi a megoldást, hogy milyen intézkedésekkel lehet csökkenteni a dolgozók kitettségét. Felvetődött, hogy kevesebb embert kellene beengedni a boltokba, illetve korlátozni lehetne a nyitva tartást – ez utóbbi több időt adhatna a polcok feltöltésére is.

Hétfő délelőtt Orbán Viktor be is jelentette: az üzletek csak 15 óráig maradhatnak nyitva. A korlátozás azonban nem érinti az élelmiszerboltokat, drogériákat, dohányboltokat és a patikákat, azok változatlan nyitva tartással várják továbbra is a vevőket.

 A kereskedők most próbálják felmérni, mit jelent mindez a munkaerőigényekre nézve. Karsai Zoltán azt mondja: az eddigi visszajelzések alapján egyelőre senki nem akar emiatt dolgozókat elbocsátani. Ha azonban a korlátozások hónapokig fönnmaradnak, elképzelhető, hogy ez változik, a KASZ ezért abban próbál közvetíteni, hogy az egyes boltokban fölöslegessé vált dolgozók átmenetileg munkát vállalhassanak az élelmiszerüzleteken. Senkitől nem akarunk dolgozókat elcsábítani máshova, ezért szigorúan ideiglenes szerződésekben gondolkozunk – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A nagyobb élelmiszerár-láncok - az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Metro, a Penny Market, a Spar és a Tesco - képviseletében nyilatkozó Vámos György megkeresésünkre azt hangsúlyozta: a lakosságnak továbbra sincs oka arra, hogy készleteket halmozzon fel, hiszen az áruellátás biztosított. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy fogalmazott:

természetes a riadalom, amikor ilyen nagy horderejű döntéseket bejelentenek, de fölösleges megrohamozni a boltokat, pláne, hogy a korlátozások nem érintik az élelmiszerboltokat, és az iparcikket árusító üzletek esetében is enyhébbek, mint más országokban.

Vámos György szerint a mostani vásárlási hullám is csitul majd pár nap múlva. Az első hazai megbetegedés bejelentése után is volt egy dömping, de aztán visszaesett. Hangsúlyozta: vannak és feltehetőleg ezután is lesznek ugyan üres polcok a boltokban, de azokat minden reggel újratöltik. A választék lehet, hogy nem lesz mindenből olyan széles, mint korábban, de lesznek helyettesítő termékek, áruhiány nem lesz – szögezte le.      

Bevásárló túra

Nem kíváncsiságból, hanem kényszerűségből látogattam végig szombaton öt környékbéli üzletet az egyik pesti kerületben, hogy a külföldről hazatérő családtagok önként vállalt kéthetes karanténja idejére kellő indulókészletet halmozzak fel a lakásukba. A hosszú, mintegy 25 tételből álló lista szépen fogyott, ám az öt bolt után is maradt áthúzatlan tétel, pedig korán kezdtem. A bevásárló-túra fél nyolctól tíz óráig tartott. Az egyik boltban a húspult volt kifosztva, a másikban a mirelit zöldségek választéka csökkent minimálisra, a harmadikban a WC-papír helyén is kéztörlő volt felhalmozva. Ezeket a termékeket a következő helyeken még meg tudtam vásárolni, de hiába mentem a negyedik és az ötödik áruházba is, egyik helyen sem találtam lisztet és élesztőt, se az instant fajtából, se a nedvesből. Lehet, hogy amúgy bőséges az árukészlet, de pont ezeket nem lehetett kitolni a raktárból. És mind az öt boltban? T. A.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!