A Vasas szakszervezet továbbra sem tartja jó útnak, hogy a dolgozók számára évi több száz óra pluszmunkát rendelhessen el a munkáltatójuk. Nem is jellemzőek az ilyen intézkedések, amelyhez a cég és a munkavállaló egyezsége szükséges, de ez csak a felszín. Több olyan cég van, ahol nagyban megy a túlórázás, de ezek a társaságok jellemzően törvénytelen utakat választanak – erről is beszélt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Klubrádió műsorában. Meg arról, milyen leépítések és milyen bérek várhatók a feldolgozóiparban.

Leépítésekkel kezdődött az év a feldolgozóiparban, sok cégnél pedig még nincs egyezség a 2020-as bérekről. Tavaly decemberben a Vasas Szakszervezeti Szövetség kétszáz alapszervezetéből ötnél sikerült megállapodni az idei összegekről, és januárban is csak újabb négynél, ami nagyon kevés, tekintve, hogy az év végére általában már ötven cégnél meg szokott lenni az egyezség.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint az elmaradás oka, hogy jó ideig bizonytalan volt az új minimálbér mértéke, nagyon sok cég pedig addig nem kezdett tárgyalni, amíg ez nem tisztázódott, hiszen dolgozóik egy részét mindenképpen érinti a járandóság változása. Azóta azonban a cégek már megkeresték a szakszervezeteket, megindultak a tárgyalások.

Az is bizonytalanságot okoz az iparágban, hogy az autógyártók és beszállítóik elvesztették a technikai irányt. Ez azt jelenti, hogy az új megoldásokkal kiváltandó belsőégésű motor után igazából még nem született meg az új trend, és amíg nem tudják tervezni a jövőt, nem jöhet új fellendülés, ami pedig a munkahelyeket is érinti – mondta.

László Zoltán arról is beszélt, a szakszervezetek attól is boldogtalanok, hogy országosan csak 8 százalékkal emelkedett a minimálbér. Bár az ő szakszervezeti szövetségüknél az eddigi bérmegállapodások,, egy kivételével 10 százalék feletti emelésről szólnak, de látszik, hogy több olyan cég lesz, ahol a bérfejlesztés nem haladja majd meg a 8 százalékot.

A leépítésekről a szakszervezeti vezető azt mondta, a legtöbb helyen egyelőre csak passzív létszámcsökkentés zajlik, vagyis nem az elbocsátás jellemző, inkább az történik, hogy a cégek nem töltik be a megüresedett helyeket, nem hosszabbítják meg a lejáró szerződéseket, valamint csökkentik a kölcsönzött munkaerő arányát. Ez azt jelenti, hogy folytatódik a tavalyi trend a feldolgozóiparban.

A Vasas területén eddig csak az Electrolux és a Dunaferr cégek jelentettek be csoportos létszámleépítést, az egyiknél 300, a másiknál 800 embert küldenek el idén.

László Zoltán megemlítette még, hogy a szakszervezet továbbra sem tartja jó útnak, hogy a két éve módosított túlóratörvény alapján végezzenek pluszmunkát a dolgozók. Talán ennek tudható be az is, hogy a kétszáz tagszervezetük közül csak egy állapodott meg hivatalosan a munkáltatóval arról, hogy az évben 400 túlórát rendelhetnek el a dolgozóknak.

A szakszervezeti alelnök szerint azonban ennél több helyen megy a nagymértékű túlórázás, ám ezek a cégek inkább törvénytelen utakat választanak. A legtöbb ilyen társaságnál bónuszban, célprémiumban, és mindenféle más jogcímeken fizetik ki a többletmunkát, és nem túlóraként.

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!