A számok nem hazudnak. Persze dehogyisnem. Ha mondjuk egy kormány azt szeretné elmondani az ő szavazóinak, hogy jobban élnek, mint négy éve, akkor ezt a megfelelő adatsorokkal támasztja alá. Az egyszeri polgárnak viszont általában nem adatsorok, hanem csak a havi fizetési papírja áll a rendelkezésére, és hogy jobban él-e, azt a pénztárnál dönti el – írja a Népszava.

 A városi legenda szerint Churchill mondta egyszer, hogy „csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam”. Természetesen az idézet nem a brit miniszterelnöktől származik, eredete a homályba vész, de jól érzékelteti a számokkal zsonglőrködő mindenkori kormányok szándékát. Valahogy így van ez a Magyarország jobban teljesít plakátokon olvasható sikerjelentésekkel és a velük nem mindig korreláló valósággal is.  

Egy tapodtat se

A Publicus Intézet néhány hete megjelent felmérése szerint a magyarok 36 százaléka egy hónapnyi tartalékkal sem rendelkezik, rendszeres megtakarítást pedig mindössze 8 százalék tud felmutatni. A szegénység majdnem a lakosság negyedét fenyegeti Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon, de aki gyereket vállal, az biztosan kénytelen máshol is sok mindenről lemondani.

Minden felmérés azt igazolja, hogy a leszakadt térségek nem, vagy alig tudtak emberibb életet kínálni az idén, mint előtte.

Ennek oka az is, hogy Magyarországon alacsonyak a bérek, kevés a vásárlóértékük. Az erről szóló hivatalos nemzetközi statisztikák az egyes országok árszintjeit kiegyenlítik és vásárlóegységben adják meg, hogy mennyit ér a dolgozók bére. Ebben a technikai pénzben, az úgynevezett vásárlóerő paritáson számolva egy osztrák állampolgár éves nettó átlagjövedelme 26 ezer egységet ér, a cseheké több mint 14 ezret, a magyar azonban csak 9 és félezret. Az osztrák dolgozók tehát háromszor annyit tudnak vásárolni a pénzükből, mint a magyarok. Az arányok annak ellenére nem javulnak, hogy az egy főre jutó jövedelmek minden évben emelkednek.

A válság alatt a visszaesés olyan nagy volt, hogy nálunk és a horvátoknál 2019-re sem érték el a reálbérek a 2008-as szintet – állítja Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Kutatóintézet elemzője. Az Eurostat egyik adatsora pedig azt mutatja, a magyarok életszínvonala a tagadhatatlan emelkedés ellenére pont ott van, ahol 2003-ban volt a többi tagállammal összevetve, vagyis felzárkózásból megbuktunk. A lakosság 28-30 százaléka a létminimumon vagy az alatt él. Ennél is sötétebb kép rajzolódik ki a „GfK Vásárlóerő Európában 2019” című, két hónapja készült tanulmányából, amely szerint minden lichtensteini polgár 67 és félezer eurót költhet el egy évben, egy magyar azonban csak kevesebb mint 7 és félezret. De ne mérjük magunkat a leggazdagabbakhoz, csak az európai átlaghoz! Akkor legalább elmondhatjuk, hogy ez volt az az év, amikor átléptük az átlag felét.

A legtöbbet a fővárosiak és a Győr környékén élők tudnak vásárolni a pénzükért, a sor másik végén az észak-alföldi települések állnak, általánosságban pedig minél kisebb egy község, annál kisebb az ott élők reálkeresete.

Amikor az átlagjövedelmek emelkedéséről szóló híreket halljuk, jusson eszünkbe, hogy 2018-ban a Pénzügyminisztérium nyilvántartása szerint a nagyjából 4 és félmillió dolgozóból 1,1 millió foglalkoztatott csak minimálbért vagy garantált bérminimumot kapott a munkájáért, tehát a munka világában is nagyon nagyok a jövedelmi eltérések.

Ráadásul amikor a megélhetésről beszélünk, be kell kalkulálni, hogy a minimálbér és az átlagbér változatlanul Magyarországon a legalacsonyabb a régióban. Ha a V4 országokat nézzük, az átlagbér Csehországban 932, nálunk csak 701 euró. A magyar minimálbér 464 eurónak felel meg, a lengyel 521, a szlovák 520, a cseh pedig 518 eurót ér. (Az iménti adatok a 2019-es évre vonatkoznak, Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban jelentette be, hogy a magyar bruttó minimálbér 2020-tól 161.000 forint lesz.)  

Többet kevesebbért

Ugyanakkor a magyar kormány veszi vissza majdnem a legtöbbet a dolgozók béréből.

Minden 100 forintból 64-et kell befizetnie az államkasszába. Ennél többet vesznek el a román, holland, finn és izlandi alkalmazottaktól, de szűkebb régiónkban jobb a helyzet: a csehek adóterhe csak 35 százalékos, a szlovákoké 41, míg a lengyeleké 54 százalék. A legtöbben azt érzik, hogy egyre többet kell dolgozniuk a bérükért, de a nemzetközi statisztikák szerint még mindig nem eleget.

Az Euronews egyik összeállításából az derül ki, hogy a svéd alkalmazottaknak majdnem 42 évet, a hollandoknak 40 és fél évet kell végig dolgozni, mire nyugdíjat kaphatnak, egy magyar átlagosan kicsivel több mint 34 évet tölt munkában, de tíz éve ez a szám még csak 29 év volt. Nagyot ugrott tehát az átlag, ami a költségvetésnek remek, de a 60 év fölötti, több mint negyven éves munkában megfáradt, már betegeskedő embereknek sokszor kilátástalan és ijesztő. A teljes munkaidős dolgozóknak 20 nap alapszabadság jár, ehhez jönnek a kor vagy a gyerekek után kiadott napok és az állami munkaszünetek.

Ezt a rendet borította fel a kormány az idén a közszférában, amikor előbb a központi hivatalokban és minisztériumokban, majd a kormányhivatalokban is megszüntette az életkor alapján járó plusz napokat, úgyhogy az idősebb tisztviselők kevesebbet pihenhetnek, mint eddig.

Felmérések igazolják, hogy 3,7 millió magyar felnőtt sohasem nyaral, minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy otthon tölti a nyári pihenését, bár legtöbben nem a koruk, hanem a pénz hiánya miatt kénytelenek otthon maradni. Az sem mindig tud kikapcsolni, aki megteheti, hogy elutazzon.

Egy kutatás szerint a munkavállalók 58 százalékát kereste már a főnöke, ügyfele, kollégája a szabadsága alatt.

lyen háttérrel egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar emberek fele nem jár moziba, színházba, koncertre és nem ül be egy étterembe. További 30 százalék is csak nagyon elvétve engedheti meg magának ezeket a szórakozási lehetőségeket – derült ki a Publicus Intézet legutóbbi megélhetési felméréséből. Az is biztos, hogy a lakosság 15 százaléka azért nem vett meg egy könyvet az elmúlt egy évben, mert nem volt rá pénze. A KSH statisztikái ezt azzal egészítik ki, hogy 2003 óta minden kulturális rendezvény veszített látogatókat, a legtöbbet a múzeumok és a színházak.  

Magyar ember zsebből fizet

A magyarországi infláció a legutolsó adatok szerint 3,4 százalékos, de pont azok a termékek drágultak ennél sokkal gyorsabban, amelyek a szerény jövedelmű családok és a nyugdíjasok vásárlásainak zömét adják, vagyis az élelmiszerek. Ezek ára 5,5 százalékkal lett magasabb az utóbbi egy évben, de ennek majdnem háromszorosa a sertéshús, kétszerese a cukor drágulása, s ami ijesztő az egészséges táplálkozásért folytatott harcban, az az, hogy a KSH nyári mérései szerint a friss zöldség ára 31, a burgonyáé pedig 61 százalékkal ment feljebb. Novemberre kicsit javult a helyzet, de ha a gyümölcsöket is hozzávesszük az idényáras élelmiszerekhez, a tavaly novemberihez képest átlagosan 8,5 százalékos az emelkedés. Ugyanakkor a kormány csak 2,8 százalékkal emeli meg a nyugdíjakat januártól és hallani sem akar a béremelést is beszámító vegyes indexálás visszaállításáról. Azzal a módszerrel 5,6 százalékkal nőne a nyugdíjasok havi ellátmánya 2020-ban. A táplálkozáson és lakásfenntartáson túl a legtöbbet orvosra és gyógyszerre költik a magyarok a jövedelmünkből, meg olyan termékekre, amelyek megbetegítenek. Az állami egészségügyben otthagyják a pénzük 9 százalékát, ugyanannyit, mint amit cigarettára vagy szálas dohányra fordítanak.

A Publicus Intézet december elején készült kutatása azt mutatja, hogy magánegészégügyre megy el további 8 százalék és gyógyszerre újabb 9 százalék, tehát összesen 26 százalékot adunk ki a havi bérünkből vagy juttatásainkból, hogy megőrizzük vagy visszanyerjük az egészségünket.

Ennél többet, 35 százalékot költünk élelmiszerekre és 33 százalékot visz el a lakásfenntartás és a rezsi. Mindent összevetve a magyar egészségügyi kiadások egyharmadát a lakosság zsebből fizeti, mert a kormány nagyon keveset, mindössze a GDP 5 százalékát fordítja gyógyításra és megelőzésre. A Szinapszis Kft. év eleji adatai szerint tavaly már az emberek 60 százaléka vett igénybe valamilyen magánegészségügyi szolgáltatást. Leginkább valamilyen szakrendelésre vagy diagnosztikai vizsgálatra jelentkeznek be.

Kényszerlakások

Tízből kilenc magyar saját tulajdonú lakásban él, akkor is, ha nem szeretne, mert másra nincs lehetőség, alig vannak bérlakások. Ez azért is riasztó, mert szinte az egyetlen dolog, amiben éllovasok vagyunk az unió országai között, az a lakásárak rohamos emelkedése. Az utóbbi négy évben átlagosan majdnem 63 százalékos volt a drágulás, de Budapesten elérte a 88 százalékot. Lassan már tényleg csak a leggazdagabb tíz százalék tud megfizetni egy lakást, a többiek csak hatalmas hitelekkel képesek a nyomukban loholni.

Megoldatlan az idősgondozás

Megállíthatatlanul nő a szociális intézményekbe, elsősorban az idősotthonokba várakozók listája.

December 5-én 35 737 fő szerepelt igénylőként, tavaly ilyenkor alig haladta meg a 34 ezret, 2017 év végén pedig még csak 30 ezer ellátásra váró szerepelt a sorban.

Kis lépések

Egyelőre úgy tűnik, nagy falatnak látszik Matolcsy György jegybankelnök karácsony előtt közzétett vágya, hogy 2030-ig Magyarország kerüljön a legjobb 5 ország közé Európában, fejlettségben és életminőségben egyaránt. Sokkal reálisabb Fellegi Tamás elemzése arról, hogy sikerült 2000 óta a magyar bérfelzárkózás a kontinens fejlett feléhez. Az Orbán-kormány volt minisztere hatalmas lépésről beszél a novekedes.hu portálon azzal a kiegészítéssel: a következő húszéves periódus végére juthatunk el oda, hogy a kontinens két fele között már csak olyan mértékű lesz a bérkülönbség, mint amit egy-egy tagállamon belül is láthatunk egyes térségek között.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ