Handó Tünde hivatala ismét meglepi a bírókat és bíróságokon dolgozókat egy kis húsvéti meglepivel. Csak az idei sonkapénz a tavalyi 10 ezer forintos utalványhoz képest már 25 ezer forint. Talán mert el kell térni/fölé kell lőni a kormány nyugdíjasok karácsonyi ajándékától- írja a HVG.

 Tavaly is a hvg.hu értesült arról, hogy – akkor még – a „bírósági életpálya megvalósításának első lépéseként” 10 ezer forint összegű ajándékutalványt kap a húsvéti ünnepek alkalmából minden bíró. Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke idén is folytatta a hagyományt, de idén már 25 ezer forintos juttatásban részesül minden bírósági dolgozó – derül ki a birtokunkba került, kizárólag a bíróságok belső rendszerében elérhető tájékoztatóból.

 Ebben az egyik törvényszék vezetője által körbeküldött, Handó Tünde személyes ünnepi jókívánságait tolmácsoló levélben külön kiemelik, hogy „a tavalyi évhez képest emelt összegű” az idei meglepetés.

 A másik különbség, hogy idén már nem az életpálya szellemében, hanem a Handó féle, tavaly indult „Megtartó Program”-ot reklámozva osztják a sonkapénzt. Hiszen ennek „elsődleges célja a munkaerő megtartása és az utánpótlás biztosítása”, a bírák soron kívüli előresorolásával vagy ilyen béren kívüli kényeztetéssel, mint az iskolakezdési és ruházati támogatás – vagy a húsvéti juttatás.

 A 25 ezres juttatást nemcsak a bírók, hanem az összes igazságügyi alkalmazott megkapja, aki 2016 szeptemberétől bármelyik bíróságnál, a Kúriánál vagy az Országos Bírósági Hivatalnál dolgozik.

 Tavaly azért akadt kivétel, aki nem örült Handó „jófejkedésének”, mert inkább cikinek érezte a 10 ezer forintos utalvánnyal reklámozott életpályamodell – erről itt olvashat tovább.

Forrás: HVG