Patthelyzet alakult ki az Audi Hungaria és az Audi Hungária Független Szakszervezet között. A vállalat január 16-ig kért időt a szakszervezet ajánlatára, ami tegnap járt le – olvasható az autopro.hu oldalán.

Az AHFSZ közleményében azt írja, az Audi a szakszervezet utolsó ajánlatát túlzónak és elrugaszkodottnak értékelte és mivel álláspontjuk szerint az még a kezdeti szakszervezeti ajánlatnál is magasabb bértömeget jelent, ezért nem fogadta el. A vállalat képviselői még a munkáltató eredeti és ezidáig egyetlen hivatalos ajánlatát is visszavonták, jelezve, hogy érvényét vesztette az. A tárgyalásokat az elejéről kívánja folytatni a vállalat.

Az Audi Hungaria egyébként 2017-re és 2018-ra is bruttó 25 ezer forintos alapbéremelést javasolt egységesen mindenkinek, ezen felül pedig az első évben 595 ezer, a másodikban 620 ezer forint választható béren kívüli juttatást. A szakszervezetnek azonban vastagabban fogna a tolla, ugyanis 45 ezer forintos alapbéremelést javasoltak mindkét évre egységesen mindenkinek, és 650 ezer forintos béren kívüli juttatást 2017-re és 2018-ra is.

Forrás: autopro.hu