Peren kívüli megállapodás született az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak járó cafeteria kifizetéséről hétfőn az érdekképviseletek és az intézmény között - tájékoztatta az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kedden az MTI-t.
A közleményben azt írták: a kórház érdekképviseletei - az Egri Ápolási Szakszervezet, valamint a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete -, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ képviselői és a kórház megbízott főigazgatója megállapodtak abban, hogy az egészségügyi intézmény a jogosult munkavállalóknak peren kívül kifizeti az elmaradt cafeteriát. Ennek érdekében pedig kollektív megállapodást kötnek.
A szakszervezetek korábban sérelmezték, hogy a kórház az érvényes szerződés ellenére évek óta nem fizet béren kívüli juttatást mintegy 1500 dolgozójának. Szakszervezeti segítséggel öten próbapert indítottak az egészségügyi intézmény ellen. Az ügy több bírósági fokot is megjárt, míg végül a Kúria ugyanazt mondta ki, mint az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint az Egri Törvényszék mind az öt dolgozó esetében: 2013-ig visszamenőleg ki kell fizetni nekik az azóta visszatartott béren kívüli juttatást - évente egyhavi bérnek megfelelő összeget - a kamatokkal együtt. A pernyertesek megkapták a pénzüket, a többieknek azonban nem fizetett a kórház.