Noha folyamatosan nőnek a bérek idehaza, csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, az aktív népesség egy része továbbra is kénytelen a semmiből megélni – írja az mfor.hu.

2016 augusztusában 137 521 olyan regisztrált álláskereső volt, aki ellátás nélkül, tehát lényegében a semmiből volt kénytelen megélni - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból.

A létszám júliushoz képest 5563-mal kevesebb, 2015 azonos időszakához mérten pedig több mint 34 ezerrel csökkent a létszám. Vagyis a cikkünk felvezetőjében említett pozitív változások itt is megmutatkoznak, ám ennek ellenére mégis sok a 137 ezer fő. Ezt mi sem igazolja jobban, minthogy a regisztrált álláskeresők 48,5 százalékát, vagyis közel felét jelentik. Igaz, az arány is mutat némi javulást, egy évvel ezelőtt még az álláskeresők 50,7 százaléka élt ellátás nélkül.

Ráadásul a legfrissebb adatok szerint tovább emelkedett az átlagos regisztrációs idő, augusztusban 404 nap volt a korábbi 400 nap után. Ez ugyan nem számít rekordnak, de attól mindössze 5 nap választja el.

Augusztusban egyébként 283,3 ezer nyilvántartott álláskereső volt Magyarországon, ami havi szinte 8000 ezer fős, előző évhez képest pedig 55 ezres a csökkenés mértéke.

A létszám csökkenésével párhuzamosan a korábbiaknál kevesebb új munkaerőigényt jelentettek be a munkaügyi hivataloknál. Összesen 39 418 pozíciót nyitottak meg a korábbi 66 985 után, egy évvel korábban pedig több mint 50 ezer új állás született. Ezen belül továbbra is az államilag támogatott pozíciók voltak többségben, vagyis a közfoglalkoztatás. 23 448 pozíciót nyitottak, míg a piac mindössze 15 970 munkaerőigényt jelentett be, ami éves és havi szinten is elmaradást jelent.

Az új munkahelyekkel párhuzamosan 49 466 állást meg is szüntettek, vagyis augusztusban összességében csökkent a munkahelyek száma. Az idei év egészét tekintve azonban jobban áll a piac, mint 2015-ben. Akkor augusztus végéig mindössze 13 ezerrel jött létre több munkahely, mint amennyi megszűnt, idén ez a szám viszont több mint 37 ezer.

Forrás: mfor.hu