A Volán-szakmában 50 százalékos béremelést követel a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet. Három év alatt hajtanák végre a keresetfejlesztést, az érdekvédők szerint ha a rendvédelmisek fizetését megemelte az állam, akkor a buszvezetők és a szerelők bérét is ideje rendezni – írja a sonline.hu.
– Számos kezdő sofőr a fizetése hallatán először sír, után röhög, aztán ha teheti, elhagyja a közlekedési cégét – hangsúlyozta Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke. – Miként lehet elvárni, hogy valaki nagyjából havi nettó 100-110 ezer forintért ennyire felelősségteljes munkát végezzen? Szerintem az is bosszantó, hogy amíg havonta 220-230 órát töltenek a munkahelyükön a sofőrök, addig a szabályozás miatt közel 174 órát számolnak el nekik munkaidőként.
Az érdekvédők azt javasolják az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének, hogy szeptember elsejével kezdeményezzék a tárgyalások megkezdését a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségénél. Dobi István szerint a közlekedési cégeknél egyre súlyosabb gond az elvándorlás: aki teheti, külföldre megy. Az osztrák havi 2000-2500 eurós bért értelmetlen összevetni a közismerten siralmas hazai keresetekkel. S a buszvezetők példáját egyre több autószerelő, karosszérialakatos és autóvillamossági szakember is követi.
– Elképzelésünk szerint a Volán-szakmában három lépcsőben lehetne végrehajtani a béremelést, mely elsősorban a fizikai állományt érintené – emelte ki az elnök. – 2016-ban 25, 2017-ben 15, míg 2018-ban újabb tíz százalékos keresetfejlesztésről kellene döntést hozni. A vállalati havi bruttó átlagkereset most közel 220 ezer forint, mely 300-310 ezer forintra emelkedhetne. Így a dolgozók nettó bére közel 200 ezer forint lehetne, amely a tevékenység fontosságát tekintve szerintem nem mondható kiemelkedően magasnak.
Dobi szerint minél hamarabb el kell indítani a tárgyalásokat, s ha a kezdeményezésükre nem reagálnak időben a döntéshozók, úgy a törvényes nyomásgyakorlás lehetőségével kívánnak élni.
Kérdéseinket elküldtük a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nek, ahol a tulajdonos MNV Zrt. kommunikációs osztályához irányítottak, s későbbre ígértek választ.
Az is gond, ha öt perccel korábban érkezik a busz
– Minden utaspanaszt ki kell vizsgálni, a sofőrökkel ilyenkor jegyzőkönyvet vesznek fel – mondta Dobi István. – Az is gond lehet, ha öt perccel korábban érkezik a busz vagy forgalmi akadály miatt ennyit csúszik a járat, egyesek arra is panaszkodnak, ha légkondis az autóbusz vagy épp hiányzik a hűtőberendezés. A panaszkodásnak se vége, se hossza.
Forrás: sonline.hu