Pályázatot írt ki a humántárca az Országos Mentőszolgálat főigazgatói posztjára, s mindeközben Mártai István korábbi főigazgató a kormányzat megbízásából az érdekképviseletekkel tárgyal életpályamodellről.

A Népszabadság információi szerint az életpályamodell bevezetésével idén összességében ötven százalékkal emelkedhet a kivonuló mentők bére.

Szeptember elsejétől az itt dolgozó orvosok is megkapták a bruttó 107 ezer forintos emelést, a szakdolgozók – azaz az ápolók és az egészségügyi végzettségű gépkocsivezetők – pedig a körülbelül 40 ezer forintos többletjuttatást, de az életpályamodellel további béremelésre számíthatnak. Információink szerint a kormányzat több mint tízmilliárd forintot szán a mentés körülményeinek javítására.

Mártai agusztusi kormányzati megbízatása után futótűzként terjedt a hír a mentősök között, hogy Máté Gábor megbízott főigazgatónak kitelt az ideje, helyére ismét Mártai kerülhet. Ezt erősíti, hogy forrásaink szerint a jelenlegi főigazgató a pályázati kiírás több pontjának nem felel meg. Úgy tudjuk, ennek ellenére Máté mindenképpen pályázni fog. Kerestük, de nem értük el.

Forrás: Népszabadság