Az év első felében 242 300 forint volt az országos bruttó átlagfizetés hazánkban. A legmagasabb fizetéseket a fővárosiak vihették haza, megyei összehasonlításban a Békés megyeiek állnak a legrosszabbul. A felső vezetők és a segédmunkások bére között átlagosan ötszörös különbség van – írja a Szabad Föld.

 

  A legtöbbet a budapestiek keresték, csak az itt élők bére lépte túl a 300 ezer forintot. A Fejér megyei fizetések elérték a bruttó 280 ezer forintot, ezt csupán Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Heves megye bérei tudták megközelíteni. Érdekesség, hogy a korábbi évekhez képest Pest és Veszprém megye visszaesett a listán, a középmezőnyben található viszont Nógrád, így ez a régió hosszú idő után kikerült a legrosszabbul fizetett megyék listájáról. A legalacsonyabb bérekre az év első felében Tolna, Csongrád, Szabolcs-Szatmár- Bereg, Somogy, valamint Békés megye dolgozói számíthattak.

A pozíciók szerinti összehasonlításban nem találunk túl sok meglepetést, a felső vezetők 700 ezres és a segédmunkások 130 ezres fizetése között ötszörös különbség van. A műszaki végzettséget igénylő diplomás állások a legjövedelmezőbbek a közép- és felső vezetők után.

A cégnagyság szerinti összehasonlításból kiderül, hogy a cég alkalmazottainak számával arányosan növekszik a várható fizetés nagysága is. A kis cégek dolgozói harmadával kerestek kevesebbet 2015 első hat hónapjában, mint a nagyvállalatok alkalmazottai. Az ezer vagy annál több embert foglalkoztató vállalatoknál az átlagbér 315 ezer, míg a tíz vagy annál kevesebb alkalmazottal működő cégeknél 197 ezer forint volt az átlagos bruttó bér. A pénzügy, a telekommunikáció, a tanácsadás, az energetika, a gyógyszeripar és a tudomány területe a leginkább jövedelmező. A legros?- szabbul fizetettek listáján az állami és közszférából az oktatási intézmények, a szociális ellátás, az egészségügy, a postai szolgáltatások, az önkormányzati szervek és a kulturális intézmények alkalmazottai szerepelnek.

Forrás: Szabad Föld