Egy évtizede változatlan a bírók illetménye, az utolsó béremelés 2004-ben történt, így azóta reálértéken 42 százalékot csökkent a fizetésük - nyilatkozta a Magyar Bírói Egyesület elnöke.
Makai Lajos szerint életpályamodellt kellene bevezetnie a kormánynak. Orbán Viktor miniszterelnökhöz eljutott nyílt leveléhez tervezetet is mellékelt, amely alapján több lépcsőben 30 százalékkal emelnék a bírák és ügyészek bérét, akik természetesen életpályamodellt is kapnának. Makai szerint ez évi 6-8 milliárd forint többletköltséget jelentene az államnak. Szerdai tv-interjújában úgy fogalmazott: esetükben sem csak a bérről szól; világossá tenni a bíróságon pályakezdő, diplomás jogászok előtt, hogy mire számíthat öt év múlva, tíz év múlva, a karrierje csúcsán, illetve nyugdíjba vonulása után. A jelenlegi rendszer ezeket a szempontokat nem elégíti ki – szögezte le.
Forrás: somogytv.hu