A rendszerváltás utáni időszak legalacsonyabb nyugdíjemelését ígéri a kormány 2017-re - közölte a Nyugdíjasok Országos Szövetsége, amely tiltakozását fejezte ki a tervezett nyugdíjemelés mértéke, módja és indoklása ellen.

A nyugdíjas társadalom elkeseredéssel és felháborodással fogadta Varga Mihály miniszter minapi bejelentését a 2017. évre tervezett nyugdíjemelés tárgyában - írta közleményében a Nyugdíjasok Országos Szövetsége.

„Elkeseredtünk, mert ismét megtapasztalhattuk, hogy döntöttek rólunk - nélkülünk. Emlékeinkben jól él az Idősügyi Tanács működésének azon időszaka, amikor minden lényeges, - kedvező és kedvezőtlen -, korosztályt érintő döntésnél jelen volt és érdemben befolyásolta a döntéseket a nyugdíjas érdekvédelem.

Elkeseredtünk, mert a rendszerváltás utáni időszakban (mióta létezik szabályozott évenkénti nyugdíjemelés) 2017-ben fogjuk a legalacsonyabb nyugdíjemelést kapni!

Felháborodtunk, mert a tervezett intézkedés indoklására olyan érveket hozott a kormány, amelynek véleményünk szerint nincs köze a nyugdíjas fogyasztói szokásokhoz, érdemben nem befolyásolják azokat.

Felháborodtunk, mert értelmetlennek tartunk 8 hónappal korábban közreadni egy olyan tervezett lépést, amely nem számol a hátralévő hónapok gazdasági és politikai folyamatainak valóságos alakulásával.

Mindezekre tekintettel - a szövetségünkhöz eljuttatott véleményekre alapozva - a Nyugdíjasok Országos Szövetsége tiltakozását fejezi ki a tervezett 2017. évi nyugdíjemelés mértéke, módja és indoklása ellen.

Ugyanakkor kifejezésre juttatjuk: a társadalom valamennyi rétege, nyugdíjasok és leendő nyugdíjasok egyaránt abban érdekeltek, hogy a mainál egy sokkal igazságosabb, méltányosabb, tervezhetőbb, átláthatóbb, és fenntartható nyugdíjrendszer épüljön ki Magyarországon. Az elmúlt negyed század sok nemes szándékot és értékes megoldást hozott a felszínre az idősek jobb közérzetét, biztonságát érintő kérdésekben, úgyhogy van miből meríteni. Emlékeztethetnénk a krízis helyzetben lévő idős emberek sorsát enyhítő segélyezés intézményes gyakorlatára, vagy az éves nyugdíjemelésnél számba vett nyugdíjas inflációra és az aktívak bérnövekedésére is figyelő úgynevezett svájci indexálás közbékét szolgáló rendszerére.

Aktívak és inaktívak, dolgozók és nyugdíjasok - mindannyian egymásra vagyunk utalva. Ezért közös ügyünk, hogy méltányos mértékben részesüljünk a megbecsülésből, az anyagi javakból, s hogy együtt tegyünk a mai és a majdani idősek biztonságát megalapozó nyugdíjrendszer kimunkálásáért. Ehhez az alkotó munkához partneri "jobbot" nyújt a Nyugdíjasok Országos Szövetsége 130 ezres tagsága" - írta közleményében a szervezet.

Forrás: napi.hu