A határozat szerint a kormány a két lépcsős béremelés első ütemére 2023. július elsejétől kerít sort, a másodikra pedig 2024. március elsejével - írja a Népszava.

Január helyett júliusban kaphatnak béremelést az egészségügyben dolgozók – derült ki a friss Magyar Közlönyből. A kormány határozatban jelölte ki a korábban az egészségügyi szakdolgozóknak megígért két lépcsős béremelés időpontjait.

Eszerint az első ütemre 2023. július elsejétől kerít sort, a másodikra 2024. március elsejével. A határozat az is rögzíti, hogy ezek eredményeként

  1. március elsejére a szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi alapbér 37 százalékát.

Mint arról korábban beszámoltunk, az alap- és középfokú végzettségűeknek e két alkalommal együtt átlagosan 32 százalékos, míg diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasolt az erről szóló koncepció.

A mostani határozat bizonyára csalódást kelt az érintettek körében, hiszen arra számítottak, hogy a januári újabb tíz százalékos orvosi béremeléssel együtt a szakdolgozók is körülbelül egy 30 százalékos emeléssel hozzájutnak a maguk első lépcsőjéhez. S nemcsak hogy félévet csúszik az intézkedés, de

a 2024 márciusára kitűzött 37 százalékos bérarány sem látszik alkalmasnak az orvosbéremeléssel megbontott egyensúly helyreállítására.

A 2021-es orvosbéremelésig a szakdolgozói bérszintje átlagosan 45 százalék volt, ez zuhant sok-sok feszültséget keltve idén év elejére 27 százalékra, és januári újabb 10 százalékos orvosi béremeléssel tovább torzulhat 21 százalékra.

A mostani kormányhatározat szerint még közel másfél évig nincs remény arra, hogy a korábbi arányok helyreálljanak. 

Miközben az első félévben 20 százalékos infláció várható, a kormányhatározatban közölt szakdolgozói béremelés éves szinten mindössze 10 -12 százalékos béremelést jelent 

– reagált a kormányhatározatra a Népszavának Soós Adrianna a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Hozzátette: egyetlen pozitívuma a rendeletnek az, hogy a műszaki területen dolgozók is kaptak váratlanul mintegy 8 milliárd forintot béremelésre. Az orvosok januári tíz százaléka azt jelenti, hogy nekik 150-200 ezer forinttal nő a jövedelmük, a szakdolgozóknak pedig nem hogy nem nő, hanem csökken a reálbérük. 

Várhatóan sokan nem fognak arra várni, hogy esetleg 2024 márciusától majd kapnak valamit, el fogják hagyni a pályát. 

A szakszervezet januári küldöttgyűlésen dönt arról hogy ezt így meddig és hogyan toleráljuk – mondta végül.

Forrás: Népszava