A munkaadók 2-3 százalékos járulékcsökkentéssel számoltak, erre azonban a kormányfő szerint nincs esély. Így viszont nekik is újra kell gondolni a munkavállalóknak tett ajánlatukat.

Alapjaiban rengette meg a jövő évi minimálbérekről szóló tárgyalásokat Orbán Viktor keddi mondatai – írja a Portfolió. A kormányfő szerint ugyanis nem lehet kigazdálkodni járulékcsökkentést, amihez viszont a cégvezetők ragaszkodnának.

Orbán Viktor a KAVOSZ rendezvényén azt mondta, hogy már a falnál vagyunk, és

nem tudjuk csökkenteni a járulékokat, nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést.

A bejelentés kapcsán Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének a Portfóliónak azt mondta:

Újra le kell ülnünk a szakszervezetekkel tárgyalni, mert a megállapodás közelében voltunk a minimálbéremeléssel kapcsolatban, ami közelítette volna a várható infláció mértékét. Nagyjából annak felelt volna meg a béremelés mértéke. A munkáltatók részéről azonban ennek az volt a feltétele, hogy 2-3 százalékponttal csökkentse a kormány a munkáltatói járulékot, ahogy az előző években is tette.

A munkaadók tehát korábban 2-3 százalékpontos adómérsékléssel kalkulálták, így tették meg a béremelési javaslatukat is a munkavállalóknak.

Így 15 százalék körüli emelésre volt esély, ami azonban most elúszott.

Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a miniszterelnök kijelentése tovább fogja nehezíteni a minimálbértárgyalásokat, amelyek amúgy sem mutatkoztak könnyűnek.

A kimagasló infláció miatt hatalmas az elvárás a munkavállalók részéről. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szembesítette a partnereket a reálveszteség elkerüléséhez szükséges minimálbéremelési mértékkel, ami 26 százalékos kellene, hogy legyen jövőre

- mondta Zlati, aki azt is hozzátette: a munkáltatói oldal pusztítónak nevezte ezt az értéket.

Forrás: Propeller