Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, hogy miközben a tankerületi vezetők között összesen 110 millió forint motivációs elismerést osztottak szét tavaly év végén, a pedagógusok lényegében semmilyen jutalomra nem számíthatnak. 

Totyik Tamás azt követően nyilatkozott lapunknak, miután a Momentum oktatáspolitikusa, Tóth Endre kedden közzétette az összes tankerületi vezető 2021 végi jutalmainak összegét, a közérdekű adatokért 10 hónap jogi hercehurca után jutott hozzá.

A legmagasabb összeggel a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetőjének, Pappné Gyulai Katalinnak a munkáját honorálták, ő 2,5 millió forintot kapott, de nem járt rosszul a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója, Hajnissné Anda Éva sem, őt 2,44 millió forinttal jutalmazták. A „legkevesebb” motivációs pénzt, kereken 1 millió forintot a Jászberényi Tankerületi Központ vezetője, Zsemberi Zoltán kapta.

A Momentum politikusa úgy tudja, a motivációs elismeréseket abból az összegből fizették ki, amelyek a betöltetlen tankerületi pozíciók miatt maradtak meg. A PSZ alelnöke úgy véli, ezen az alapon akár a pedagógusokat is lehetne jutalmazni,

hiszen még a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint is rekordnagyságú, mintegy 8 ezer betöltetlen álláshely volt az oktatásban 2022 második negyedévében. Totyik Tamás szerint ugyanakkor nincs döntéshozói akarat a tanárok jutalmazására.

Az érdekvédő emlékeztetett, a tankerületek létrejöttével az iskolák nem gazdálkodhatnak önállóan, pedig 2013 előtt az intézményvezetők még szétoszthatták jutalomként a megtakarított összegeket a pedagógusok között, olyan pedig nem fordult elő, mint idén pedagógusnapon a budapesti Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol a tankerület elismeréseként egyetlen cserép virágon kellett osztozkodnia egy 70 fős tantestületnek. Igaz, előfordult már pénzjutalom is: 2020-ban a Veszprémi Tankerület pedagógusainak egy csoportjára fejenként ezer forintot szántak, ugyancsak pedagógusnap alkalmából. 

Forrás: Népszava