A kormány több intézkedésről döntött a turisztikai ágazat segítésére. A HVG cikke.

Turisztikai akciótervről döntött a kormány – jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a vendéglátásban és idegenforgalomban működő vállalkozások támogatását azért tartja fontosnak a kormány, hogy Budapesten és vidéken biztosított legyen a helyek nyitvatartása a mostani energiaválság közben is.

Ennek érdekében a SZÉP-kártya úgynevezett füleit eltörlik, vagyis mostantól nem különül el a vendéglátásra és a turizmusra szánható cafeteria-keret, a teljes összeget belső korlát nélkül lehet felhasználni.

Felfüggesztik a turizmusfejlesztési hozzájárulást is, az intézkedés október 31-e és március 31. között hatályos, vagyis az eddigi időszakra már befizetett adót visszatérítik majd a vállalkozásoknak. A hozzájárulás az árbevétel 4 százaléka, vagyis a cégek ennyivel több pénzből gazdálkodhatnak – emelte ki Gulyás.

A turisztikai szereplők kérésére munkaidőkeret-szabályozást vezetnek be az ágazatban, a jövőben 24 havi munkaidőkeretben lehet elszámolni a túlórákat.

Az első két intézkedés nem újdonság, ideiglenesen azokat már a Covid idején is alkalmazta a kormány.

Forrás: HVG