A cafeteriát kapó munkavállalók negyede megfontolná a felmondást, ha megvonnák tőle ezeket a juttatásokat. A béren kívüli juttatások rangsorát továbbra is a SZÉP-kártya uralja. A kártyabirtokosok 63 százaléka a SZÉP-kártyával olyan élményre is költött, amire egyébként a fizetéséből nem áldozott volna.

A cafeteria juttatások az elmúlt év eseményei közepette is fontos szerepet játszanak a munkahelyválasztásban és a munkavállalók elégedettségében. A legfontosabb szempont továbbra is az alapbér. A második és harmadik helyen a munkahely jó megközelíthetősége és a végzendő munka, vagyis a munkakör áll, ezeket követi negyedikként a bér mellett kapott egyéb juttatási csomag tartalma. A munkavállalók 37 százaléka számára fontos, míg egynegyedük számára a három legfontosabb szempont egyike a munkahely választás során, hogy legyen megfelelő cafateriarendszer – derült ki az OTP SZÉP kártya idei cafeteria-kutatásából, amelyben olyan munkavállalókat kérdeztek, akik jelenleg kapnak valamilyen béren kívüli juttatást.

A munkavállalók 37 százaléka számára a munkahelyválasztásnál fontos szempont, hogy legyen megfelelő cafeteriarendszer, negyedüknél ez a három legfontosabb kritérium között szerepel, az esetleges megszűnése pedig a dolgozók 25 százalékát munkahelyváltásra is ösztönözné. A béren kívüli juttatások rangsorát továbbra is a SZÉP-kártya uralja. A kártyabirtokosok 63 százaléka a SZÉP-kártyával olyan élményre is költött, amire egyébként a fizetéséből nem áldozott volna.

„A cafeteriarendszer nem csak a munkahelyválasztását befolyásolja, hanem a dolgozók háromnegyede szerint a lojalitását, megbecsültségének érzését is erősíti. A dolgozók negyede pedig akár a felmondást is megfontolná, ha megvonnák tőle a juttatást” – mondta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya területi vezetője.

A cafeteriajuttatások népszerűségi sorát a SZÉP-kártya vezeti – a juttatásban részesülők 90 százalékának biztosítják a munkahelyen. Emellett arra is rávilágítottak az eredmények, hogy majdnem kétharmadukkal megesett, hogy a SZÉP-kártyának köszönhetően olyan szolgáltatásra is költöttek, amire egyébként a fizetésükből nem tették volna. Így a jelenlegi gazdasági helyzetben csak még jobban felértékelődik a SZÉP-kártya szerepe, hiszen ez teheti lehetővé, hogy a kikapcsolódás, feltöltődés ne vesszen el számukra. Ezzel párhuzamosan pedig a szolgáltatóknak is forgalmat biztosít.

A SZÉP-kártya tulajdonosoknak érdemes szem előtt tartania, hogy a zsebek közötti teljes átjárhatóság az idei év végével, december 31-én megszűnik. Így aki élni akar ezzel a lehetőséggel, az ennek megfelelően tervezze az év hátra levő részében a költéseit.

Forrás: OTP Pénztárszolgáltató