Totyik Tamás, az érdekképviselet alelnöke szerint a pedagógusok körében komoly megélhetési válság alakul majd ki.

Hétfő óta tart a pedagógusok országos gördülő sztrájkja, amelyhez egyre többen csatlakoznak a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint, ám egyelőre nincsenek annyian, mint a tavaszi tiltakozáshullám idején. Az InfoRádiónak nyilatkozó Totyik Tamás úgy látja, hogy a kormány „fegyelmező intézkedése a kollégákkal szemben csak olaj volt a tűzre, még nagyobb lett az ellenállás”.

Az igazi határozott fellépés októberre, novemberre várható, „az indulatok a mi ismereteink szerint el fognak szabadulni akkor, amikor az első energiaszámlák megjelennek, és az emelt összeget kell kifizetniük a kollégáknak” – fogalmazott a szakszervezeti vezető, aki szerint a pedagógusok körében komoly megélhetési válság alakul majd ki.

Emlékeztetett például arra, hogy egy pályakezdő tanár mindössze nettó 206 ezer forintot keres, egy pedagógus házaspár 400 ezer forintos fizetéséből pedig 150-et el fog vinni csak a rezsi. Úgy fogalmazott: „Az elkeseredés biztosan nagyon magasra fog csapni.”

Totyik Tamás nevetségesnek nevezte, hogy a kormány jövőre csak 10 százalékos béremelést adna a pedagógusoknak. „A szakszervezetek számára 20 százalékos infláció mellett ez elfogadhatatlan, ezért határozottan lépnünk kell” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy meddig mennek majd el annak érdekében, hogy elérjék a céljaikat, azt felelte: a leghatározottabb, legerősebb eszközük a sztrájk, amit azonban most nagyon nehéz megszervezni, mert a jogalkotó szinte láthatatlanná tette. Előírta ugyanis, hogy a tanórák 50 százalékát, az érettségizőknek pedig az összeset meg kell tartani. Ezért felvetődött lehetőségként, hogy az egyik napon tanítanak majd, a másikon nem, vagy hogy mindennap az első két-három órában sztrájkolnak majd – így tudják teljesíteni az elvárásokat.

Az oktatási kormányzattal folyó tárgyalásokról azt mondta Totyik, hogy holtpontra jutottak, a partnerük ugyanis arra vár, hogy az Európai Bizottság átengedje azokat a forrásokat, amelyekből a pedagógusok béremelését intéznék. Az elnökhelyettes arra számít, hogy az EU-tól származó bérfejlesztési pénzek negyede érkezik csak meg, a többit nemzeti forrásból kell majd biztosítani. „Nem értjük, hogy a kormány miért nem lát neki annak, hogy a nemzeti forrásból származó bérfejlesztéseket elkezdje. A célkitűzés, hogy a diplomás átlagkereset 80 százalékára próbálják feltornászni a béreket, egyébként nagyon helyes és szimpatikus a szakszervezetek számára. A probléma az, hogy a 2027-es céldátum elfogadhatatlan.” Totyik ezt azzal magyarázta, hogy addigra 26 ezerrel kevesebb pedagógus lesz a pályán, a tanulók létszáma pedig közel sem csökken ekkorát, sőt növekedni fog.

Forrás: HVG